Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. Szeptember 09. 12:41, vasárnap | Helyi
Forrás: BAON

A legjobbak között vannak a félegyházi jerkék

A legjobbak között vannak a félegyházi jerkék

Kimagasló eredményekkel tért haza a kiskunfélegyházi suffolk törzstenyészet a 27. Farmer Expóról.

A Debrecenben megrendezett augusztus végi megmérettetésen két díjat is bezsebelt Lugosi László - adta hírül a BAON internetes hírportál. A fiatal gazda a kiállítás legszebb jerkéje díj mellett a fajtagyőzteseknek járó díjat is kiérdemelte juhaival.
Lugosi Lászlóék juhainak nem ez volt az első sikeres szereplése idén. A debreceni megmérettetés előtt a Hódmezővásárhelyen tavasszal megrendezett Állattenyésztési Napokon is részt vettek. A jerkék ezen a versenyen elnyerték a fajtagyőztesnek járó díjat – mesélte lapunknak a büszke gazda. Elmondta, szoros volt a verseny, ugyanis mindkét kiállításon az ország legszebb állatait vonultatták fel a gazdák. A háromtagú zsűri szigorúan bírálta a jószágokat. Így nézték többek között az állat küllemét, lábállását, hátállását, sőt a nyírás minőségét is. Egy apró nyírási hiba, egy kicsit gyapjasabb nyak komoly hibának számít ilyenkor – magyarázta Lugosi László, akinek jerkéi azonban hibátlanok voltak.

A 26 esztendős, agrármérnök végzettségű gazda mindössze hét éve foglalkozik juhtenyésztéssel. Párjával, Bense Renátával szívvel, lélekkel gondozzák az állatokat, amelyek meghálálják a törődést.

– Egy-egy ilyen eredmény visszaigazolás arra, hogy jó úton járunk, jól csináljuk a dolgunkat. Ugyanakkor ezeken a versenyeken láthatjuk mások állatait, így össze tudjuk hasonlítani a sajátjainkkal. Látjuk, hogy merre kell még fejlődnünk. Mi a minőségre, nem pedig a mennyiségre törekszünk – tette hozzá Lugosi László, aki szerint bármilyen tökéletesek is jelenleg az állataik, mindig van hová fejlődniük. Arról is őszintén beszélt, hogy az ország egyik legfiatalabb tenyésztőjeként kezdetben nem vették komolyan a szakmában, ám hétéves kitartó munkájukat, a szakmában elért díjaikat ma már a versenytársak is elismerik.

Azt is megtudtuk, hogy Lugosi László beleszületett ebbe a munkába. Szülei, nagyszülei is juhtartással foglalkoztak, így természetes volt számára, hogy ő is ezt az utat választja. Bár hatvanöt darabos törzstenyészetük kicsinek számít, mégis elegendő ahhoz, hogy talpon maradjanak. Semmiképp sem szeretnének beleesni abba a hibába, hogy a mennyiség a minőség rovására menjen. Lászlóék azért a suffolk fajtát választották, mert ennél a legjobb a húskihozatal, bármelyik fajtával keresztezve rengeteget javít a húshozamon, megfelelő takarmányozás mellett 6-8 hétre a bárányok vágásérettek. A fiatal gazda elmondta, bárányaikat kizárólag külföldön értékesítik, itthon ugyanis még mindig nagyon alacsony a bárányhúsfogyasztás. Minimális javulás tapasztalható ugyan, de továbbra is a birkahús a népszerűbb. A bárányhús hazai népszerűtlenségének egyik oka, hogy elég magas az ára. A kilónkénti ötezer forintot kevesen engedhetik meg maguknak. A birkahús olcsóbb, kilójáért 1300-1700 forintot kérnek.

Lugosi Lászlóék másfél éves kislánya, Zsófi bátran simogatja a díjnyertes jerkét Fotó: Vajda Piroska / Petőfi Népe

László és Renáta megszállottan törekszik arra, hogy szakmájukban napról napra jobbak legyenek. Számos fejlesztést terveznek. Szeretnék minél nagyobb arányban maguk megtermelni a takarmányt, de ehhez egyelőre nincs elegendő földterületük és bérelni sem tudnak. A környékbeli nagyobb gazdákkal ugyanis képtelenség felvenni a versenyt. Lugosiék mindezek ellenére bizakodóak, juhaikkal legközelebb Kaposváron bizonyítják szakértelmüket.

Címkék: jerke, lugosi lászló

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.