Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2017. November 23. 14:00, csütörtök | Helyi
Forrás: BAON

A magyar pulyka itthon és külföldön is kelendő, de erős a verseny

A magyar pulyka itthon és külföldön is kelendő, de erős a verseny

A hazai pulykaágazat túl van az utóbbi évek nehézségein, az áfacsökkentés segítette a belső kereskedelem bővülését.

A magyar pulykahús külföldön is kelendő, de egyre erősebb a verseny a szomszédos országokkal, főként a lengyel termelőkkel – tájékoztatott a Magyar Pulykaszövetség.

A szervezet közleménye szerint az ágazat helyzete stabil, a heti felvásárlási árak igazodnak a piaci folyamatokhoz, valamint a költségek jelentős részét kitevő takarmányárakhoz, és mind a német, mind a lengyel árakhoz mérten kedvezőbbek. Ugyanakkor számos nemzetközi folyamat gyengítette az exporteredményeket, rontotta a kilátásokat.

A pulykaszövetség a kilátásokat is stabilnak ítéli, nem számít hirtelen ármozgásokra. Úgy vélik, az élőpulyka árában inkább csökkenés várható az év hátralévő hónapjaiban a lengyelországi élőállat-kínálat miatt. A szakértők 2018 első negyedéve után várnak némi áremelkedést, amelyet a német állatvédelmi szabályozások változásai (telepítési sűrűség csökkentése, csőrkurtítás elhagyása stb.) okozhatnak. A piac stabilitását a szervezet szerint erősítheti az is, hogy Japán és Dél-Korea ismét megnyitotta piacait a magyar pulykahús előtt.
Idén vegyes hatások érték a pulykaágazatot. Az áfacsökkentés jótékony hatású volt, serkentette a belső kereskedelem bővülését. 2016 végén a madárinfluenza miatt a magyar termelők több fontos exportpiacot elvesztettek, köztük Japánt, Dél-Koreát és Dél-Afrikát is (a közlemény szerint utóbbit inkorrekt kereskedelempolitikája miatt). A járvány következményeként több ország korlátozó intézkedést vezetett be a Magyarországról származó baromfitermékekkel szemben, melyek feloldása folyamatban van. Mindezek mellett a lengyel pulykaágazat erősödése is visszavetette a magyar exportot.

Bár a magyarok tavalyi, évi 5,5-6 kilogrammra becsült átlagos fogyasztásukkal már nem számítanak a világ élvonalába tartozó fogyasztóknak, ez még mindig magasabb érték, mint az EU-tagországok évi 3,8 kilogrammos átlagfogyasztása. A január-augusztusi belföldi értékesítési adatok alapján kalkulált fogyasztás jelentősen nőtt, az első 10 hónap eredménye megközelítőleg annyi lesz, mint tavaly a teljes évben. Belföldön 10 százalékos fogyasztásbővüléssel kalkulál a szervezet 2017-ben, ugyanakkor az éves teljesítmény elmarad a tavalyi termelési adatoktól – jelentette ki a közlemény szerint Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke.

(Forrás: BAON)

Címkék: pulykák

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit

2024. Április 17. 15:38, szerda | Helyi

Ujjé a Ligetben nagyszerű

A MEDVE Matek szervezői abban hisznek, hogy izgalmas és élvezettel teli szellemi kihívásokon keresztül bárki közelebb kerülhet a matematika világához.

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.