Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2020. Március 13. 20:13, péntek | Helyi
Forrás: Rokolya Csaba

A Petőfi nevét viselő középiskolák országos találkozója

A Petőfi nevét viselő középiskolák országos találkozója

Ebben a tanévben - március 5. és 7. között - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Fehérgyarmaton tartották meg a Petőfi nevét viselő középiskolák országos találkozóját és az ehhez kapcsolódó versenyt.

Mindez előzetesen kijelölt feladatok megoldásából és a helyszínen rendezett irodalmi vetélkedőből illetve szavalóversenyből áll.
A Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Szakgimnázium tanulói minden évben örömmel készülnek erre a magas szinten előkészített rendezvényre. Így történt ez most is. A verseny ,,belépője” előzetesen kijelölt feladatok megoldása volt, amire az intézmény tanulói szívesen vállalkoztak. Első feladatként ,,túlvilági” interjút kellett készíteni Petőfi Sándorral. Petőfi szerepében Ficsor István 11.D osztályos tanulót láthatta a fehérgyarmati közönség. Az interjút Bíró Cintia 11.I osztályos tanuló készítette. A videofelvétel az iskola két 10. osztályos diákjának, Gulyás Dénesnek és Tarjányi Tamásnak a munkáját dicséri.

A második feladat irodalmi pályázat volt, amelyre a hiányzó - XV. vagy XVI. - Úti levelet kellett megírniuk a versenyzőknek. Ennek győztese kiemelten ötletes munkájával Kis Dominik, 11.B osztályos tanulónk lett.

A harmadik előzetes feladat ,,Petőfi és a szatmári táj”címmel képzőművészeti pályázat volt, amelyre sok ügyes, különböző technikával - hagyományosan illetve számítógéppel - elkészített pályamunka érkezett. Iskolánkból Rosznáky-Barna Zsombor (9.A) festménye és Szabó Dominik (12.B) rajza nyerte el a zsűri tetszését.

A negyedik előzetes feladatként elkészített fotómontázs képeiről Kovács Illés István mesélt, ezáltal ízelítőt adva iskola életéből a versenytársaknak és a szervezőknek.

Az irodalmi vetélkedő témája Petőfi egy meghatározott életszakaszában írt verseinek és az ehhez kapcsolódó szakirodalomnak az ismerete volt. Erre a vetélkedőre a nagyali Luby-kastélyban került sor. A szervezők rendkívül változatosan összeállított és izgalmas feladatokkal várták a versenyzőket.

A feladatok között volt idézet-felismerés, asszociációs feladatok, relikviák kitalálása szójáték segítségével, jelenet eljátszása, helyszínek beazonosítása és más feladatok a háttérismeretek mérésére.

Az iskola Fehérgyarmaton Bújdosó Gergő, Kis Dominik és Kovács Illés István képviselte, akik ezen a felejthetetlen vetélkedőn kitűnő teljesítményt nyújtva az I. helyen végeztek.

A harmadik nap szintén a Luby-kastélyban került sor a szavalóversenyre, amelyen kötelezőként Petőfi Fölszedtem sátorfám... című versét kellett elmondani. Az intézményt ezen a versenyen Bújdosó Gergő, 11.D osztályos tanuló képviselte, aki a kötelezővel és Varró Dániel Metró című - szabadon választott - versével tovább növelte csapatunk pontszámát.

Az összesített verseny I. helyezettjei és az ezzel járó serleg boldog tulajdonosai lettek a PG-s fiúk.

Az előzetes feladatok közösségépítő jellegűek voltak, a helyszíni verseny pedig tanulságos és szórakoztató is volt egyben.

A diákok felkészítését Palotás Aranka tanárnő segítette.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg Városi Diáksport Bizottság a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.