Hírek
2014. Szeptember 21. 11:07, vasárnap |
Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek
Éjszaka a Templomban
Idén is nagy sikert aratott a Szent István plébánia templomok éjszakája programja. A résztvevők előadásokat, zenés produkciókat hallhattak, valamint felmehettek a templomtoronyba, ahol megismerhették a harangjáték és a toronyóra működé
Idén is nagy sikert aratott a Szent István plébánia templomok éjszakája programja. A résztvevők előadásokat, zenés produkciókat hallhattak, valamint felmehettek a templomtoronyba, ahol megismerhették a harangjáték és a toronyóra működését
Az elmúlt évekhez hasonlóan a templomok éjszakáján a Szent István templom is nyitott kapukkal várta a félegyháziakat. A rendezvény 19 órakor szentmisével kezdődött, majd 20 órakor az „Isten tenyerén II.” című kiállítás megnyitójával folytatódott az est. A tárlatot ifj. Gyergyádesz László művészettörténész nyitotta meg, aki az egyház és a művészet kapcsolatáról beszélt. Az est folyamán mindenki szabadon járhatott az épületben. A látogatók meghallgathatták Fazekas Tamás orgonakoncertjét, a Palestrina kamarakórus előadását, a Szent István templom ifjúsági dicsőítő csoportját, valamint a Constantinum Intézmény színjátszó körének műsorát is megnézhették.
Idén is sok érdeklődő volt kíváncsi a templom tornyára. A toronylátogatás során a toronyóra és a harangjáték működésébe engedtek betekintést a látogatóknak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 11. 11:32, vasárnap | Helyi
Elismeréseket vehettek át mentődolgozók a mentők napja alkalmából
A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel.
2025. Május 11. 09:46, vasárnap | Helyi
A zenebarátok kórusa gondoskodott a vidám tavaszi hangulatról
A Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa Vili Balázs vezényletével vidám tavaszi hangversenyre invitálta az érdeklődőket május 10-én (szombaton) a Móra Ferenc Művelődési Központba.
2025. Május 11. 09:36, vasárnap | Helyi
Erdőséta a madarak és fák napján
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár rendhagyó eseményre várta az érdeklődőket a Parkerdőbe május 10-én (szombaton) 10 órakor.
2025. Május 11. 07:08, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. május 11. - Húsvét 4. vasárnapja - Hivatások vasárnapja