Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Május 22. 08:31, szerda | Helyi
Forrás: hirado.hu

Interneten terjedő kihívások veszélyeztetik a fiatalokat

Interneten terjedő kihívások veszélyeztetik a fiatalokat

Zaklatás, csalás, zsarolás – ezek a leggyakoribb veszélyei az internetnek.

De a közösségi médiában egyre több a kihívás is. A próbatételek pár éve indultak a jeges-vödrös videókkal, de aztán egyre durvább „játékok” terjedtek el az interneten. Most már például hídon egyensúlyoznak és erkélyen másznak a fiatalok, erről pedig fotókat, videókat is készítenek. A veszélyes mutatványok már több halálos áldozatot is követeltek.

A legújabb interneten futó kihívás a „Tűnj el több napra” címet viseli, a fiataloknak minél több időre, 48 vagy akár 72 órára kell eltűnniük úgy, hogy szüleik és hozzátartozóik ne tudják, merre vannak. Az ilyen kihívásoknak leginkább azok vannak kitéve, akik erősen függnek a számítógépektől és az okos telefonoktól – jelentette ki Földi Rita klinikai szakpszichológus az M1 Ma reggel című műsorában.

Szerinte ezeknek a fiataloknak feltételezhetően nem elég a család által nyújtott biztonságos környezet megléte, ugyanakkor felerősödnek a kortárs csoportok által gyakorolt hatások. Ez utóbbival nem is lenne probléma, ha ezek a valódi világban valósulnának meg, nem pedig az internet általi virtuális életben – jegyezte meg.

Hiányoznak a metakommunikatív jelzések

Hangsúlyozta, ebben a térben nem jelennek meg azok a metakommunikatív jelzések, mint az érzelmek kifejezése, a testtartás vagy a hanglejtés. Ezek ugyanis jelzéseket adnak a környezet felé, amelyekből bizonyos szándékokat tudunk kiolvasni.

A legnagyobb veszélyforrás, hogy az interneten történő kihívások láttán
a gyerekek sokszor nem tudnak kihez fordulni, és egy bátorságpróbának fogják fel a látottakat. Az ilyen felhívások olyan dolgok megtételére ösztönzik a fiatalokat, amelyekkel saját testi épségüket veszélyeztetik, de sokkal komolyabb következményei is lehetnek az ilyen feladatoknak – hívta fel a figyelmet.

Úgy véli, ezeknél a gyerekeknél hiányzik a pozitív visszaigazolás valamely területről, és az ilyen próbatételekkel próbálják meg elfogadtatni magukat egyes csoportokkal szemben. Földi Rita szerint azonban az ilyen csoportok inkább kirekesztő jelleggel tekintenek az adott személyre, és egy ilyen feladat sikeres elvégzése után ígérik meg a befogadást.

Fontos a bizalom

A szakértő a szülők felelősségére is rámutatott, ugyanis a kamaszkor egy nehéz időszak a gyermekek életében.

Ilyenkor zajlik le a leválási folyamat és az identitáskeresés. Ezeket a szülők is nehezen viselik, akik nem mindig tudnak alkalmazkodni a kialakult szituációhoz.

Hozzátette, a bizalom ebben a tekintetben nagyon fontos, ám a bizalmi szint kiépítését már sokkal korábban el kell kezdeni – fűzte hozzá.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindig az életkornak megfelelő önállóságot kell megadni a gyerekeknek, mert ebből szereznek saját tapasztalatokat, és ehhez tudja majd alakítani nemcsak saját énképét, de kompetenciakésztetését is. Hozzátette, fontos azonban, hogy megmaradjon a kapcsolati jelleg a szülővel, mert a család biztosítja a biztonságot.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 08:13, péntek | Helyi

Elmarad a Szivárvány Majális

A Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetősége tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy az idei, 2024-es Szivárvány Majális technikai okok miatt elmarad.

2024. Április 19. 07:17, péntek | Helyi

Bronzérem a tájékozódási túraversenyen

2024. április 13-án Pirtón rendezte meg a Rezét SE tájékozódási túraversenyét.

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit