Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2018. December 10. 13:12, hétfő | Helyi
Forrás: hirado.hu

Jelentős béremelés várható az egészségügyben

Jelentős béremelés várható az egészségügyben

Jelentős béremelés és új gazdálkodási rendszer lesz a kórházakban – mondta a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúban Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Azt is hangsúlyozta: több fronton is folyamatosan halad az egészségügyi ágazat megújulása.

A tárcavezető kiemelte: átlátható viszonyokat teremtenek az állami és magánellátás között, jelentősen megemelik az ápolónők és védőnők bérét, rendezik a kórházak adósságait, illetve ezzel együtt új gazdálkodási rendszert alakítanak ki a kórházaknak, hogy stabilabbá és hatékonyabbá váljon a pénzügyi hátterük.

Kásler Miklós elmondása szerint az állami és a magánegészségügy szétválasztásának tervezete előrehaladott állapotban van, és bár mindkettőnek van helye az ágazatban, nélkülözhetetlen, hogy tiszta és átlátható viszonyrendszert alakítsanak ki.

A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány jelentősen megemeli a szakdolgozói béreket: négy év alatt összesen 72 százalékkal az idei alapbérhez képest. Mint mondta, a béremeléssel céljuk az utánpótlás-növelés is, ugyanakkor ez csak egy intézkedés a sok közül: a kormány például a lakhatás megkönnyítését is célul tűzte ki.

Az elmúlt években is jelentős bérfejlesztések voltak, például 2010 óta az orvosok fizetése 2,5-szeresére nőtt, a szakdolgozóké pedig kétszeresére – emlékeztetett. Az idei kórházi konszolidációval kapcsolatban elmondta, az intézmények eladósodásának hátterében több ok is húzódhat, ezeket nagyon pontosan fel kell mérni és biztonságos, hosszú távon is hatékony gazdálkodást kialakítani.

Szükség van az egészségügyi intézmények felett ellenőrző pozíciót betöltő személyekre, akik azonban nem olyan hatáskörrel fognak bírni, mint más ágazatok kancellárjai. Ezt az intézkedést az után tudják majd bevezetni, ha elkészül a tizenöt legjobban eladósodott kórház értékelése – közölte a miniszter.

Kásler Miklós kijelentette: át kell nézni a kórházak pénzügyi viszonyait, de nem úgy, mint egy gyárat vagy iskolát, hiszen az egészségügy egészen speciális helyzetben van. Ez a helyzet két alapvető, ám sokszor nem szinkronban lévő törvényszerűségből fakad: az egyik, hogy minden beteget el kell látni, ez számít prioritásnak. A másik viszont az, hogy a kórház nem vállalhat kötelezettséget olyan ellátásra, amelyre már nincs fedezet – mondta.

A szinkront a teljesítményvolumen-korlát rendszere is megbontja, hiszen emiatt gyakran egyre magasabb progresszivitású intézményekbe terelik a betegeket. Az adósságállomány ebből is fakad, illetve az áremelkedésekből is – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: ezért is döntött a kormány az egészségbiztosítási kassza keretének 34 milliárd forinttal történő megemeléséről.

Mint elmondta: a nyugdíjas korú ápolók és orvosok továbbfoglalkoztatásával kapcsolatban nem terveznek jogszabályt módosítani. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a háziorvosok jelentős része nyugdíjkorhatár felett van, és számukra továbbra is biztosítják a foglalkoztatást. Az elvándorlás az utóbbi években jelentősen csökkent mind az orvosok, mind az ápolók esetében – közölte.

A hálapénzrendszert úgy lehet kiiktatni, ha a béremelésekkel elérik azt a színvonalat, amikor nem lesz már szükség erre, ez azonban nem néhány év munkája – mondta a Magyar Időknek Kásler Miklós.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 14. 08:29, vasárnap | Helyi

Tetőzik az áprilisi nyár, de egyre közelebb a fordulat

A szabadtéri programoknak kedvező, nyarat idéző idő a következő napokban is folytatódik.

2024. Április 14. 08:21, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2024. április 14. - HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA

2024. Április 14. 08:20, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2024. április 14. - HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA

2024. Április 13. 20:10, szombat | Helyi

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek a szárazság miatt

Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és JÁsz-Nagykun-Szolnok vármegyét érintik az intézkedések.