Az ünnepélyes megnyitót a gimnázium diákjai verssel-prózával tarkított előadásukkal színesítették Liszt Ferenc: Szerelmi álmok címmel.

A tárlatot Rosta Ferenc alpolgármester, a gimnázium nyugalmazott igazgatója nyitotta meg elismerő szavakkal illetve a Szabó Ildikó művésztanár által vezetett szakkör tagjainak tevékenységét.

- Az első, ami eszembe jutott ezzel a kiállítással kapcsolatban, az egy régi latin igazság: A művészet hosszú, örök, az élet rövid – megnyitó beszédét e szavakkal kezdte az alpolgármester. Majd rendhagyó módon, nem a népes számban megjelent közönséghez szólt, hanem a képzőművészeti szakkör alkotó diákjaihoz:

- Réges-régen indult el iskolátokban az a tevékenység, melyet képzőművészeti szakkörnek, vagy egyszerűen rajzszakkörnek hívtunk és hívunk most is. Tanárnőtők is ebbe az iskolába, erre a szakkörre jár és már régóta ő vezeti azt, mintegy biztosítva, hogy az előbb elmondott latin mondás e formában is valamiképpen tovább éljen. Itt tényleg arról van szó, hogy az istenáldotta tehetség bennetek valamiképpen megvillant úgy, mint elődeitekben, és csak remélni tudom, hogy akkor is, mikor ti már rég nem lesztek itt, a jó képességnek mindig lesznek nyomai. Természetesen nem egyformán. Van, aki többet kapott, van, aki színesebbet, de hogy előtört a ti esetetekben, középiskolás korotokra ez a kiemelkedő adottság, úgy elő fog törni utódaitokban is. Mert a tehetség már csak ilyen. Bármilyen kevéske is, az igyekszik a felszínre törni.

Sokszor mondják, halljátok is: „Minek ezzel foglalkozni?” „Édes fiam ezzel nem tudsz pénzt keresni, éhen halsz”. Záporoznak a lebeszélő suttogások, hogy csinálj inkább mást. Sajnos ezek a hangok nem tudják, hogy te ezzel a tevékenységgel az egyik legfontosabbat csinálod. Személyiségedet gazdagítod, teljesebbé teszed önmagad, hozzásegíted magad ahhoz, hogy másképp lásd egy kicsit ezt az esztelenül felpörgetett világot.

Körülötted villog a digitalizált élet és legtöbben ész nélkül nyomkodják a kütyüket. Érdekes lenne eljátszani azzal a gondolattal, hogy ha lekapcsolnák az áramot, vagy egy pillanat alatt elhallgatnának az okos telefonok, megszűnnének a számítógépek adta lehetőségek, akkor vajon mi lenne?

Valószínűleg sokan értetlenül üldögélnének még órák múlva is, mert nem tudják mit is csináljanak. Dühöngnének? Sírva fakadnának? Vagy bambán merednének a világba szemükben értetlenséggel? És ti mit csinálnátok?

Remélem, hogy a papíron tovább húznátok azt a vonalat ceruzával, pasztellal, amit addig húztatok. Mert egykor szinte minden gyerekek szeretett óvodáskorig rajzolgatni, papírra húzni egy vidám vonalat, de amíg a többiek leszoktak egy villózó képernyő kedvéért, addig ti magatok talán mások gyönyörűségére létrehoztok valamit, amit lehet, hogy egyszer alkotásnak fognak nevezni. Hát ennyivel vagytok ti többek kortársaitoknál, no meg annyival, amennyivel a képek közötti szövegek többet elárulnak gondolkodásotokról, világfelfogásotokról. Mert valóban igaz a mondás: eredetiség csak ott van, ahol gondolat van.

(Fotók: Fantoly Márton - Félegyházi Közlöny)