Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2018. Április 21. 14:00, szombat | Helyi
Forrás: hirado.hu

Megjelent az idei Tehetségbarát Önkormányzat Díj pályázati felhívása

Megjelent az idei Tehetségbarát Önkormányzat Díj pályázati felhívása

Folyamatosan jelennek meg pályázatok, amivel a tehetséges diákokat segítik. Az Új Nemzedék Központ az önkormányzatokat támogatja azzal a céllal, hogy segítsék a tehetségeket.

A Tehetségbarát Önkormányzat Díj létrehozásának célja, hogy elismerésben részesüljenek azok a helyi önkormányzatok, amelyek alapfeladatukon túl aktív tevékenységükkel folyamatosan segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, és példamutató együttműködést folytatnak a tehetséggondozó szervezetekkel – mondta Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára a Ma reggel adásában.

2013-ban a Bonis Bona díj megalapításával a tehetséget támogató szervezeteket, intézményeket magánszemélyeket szerették volna elismerni, majd két év múlva a Genius Loci díjjal azokat a vállalkozásokat, amelyek a társadalmi felelősségvállalás keretében segítik a tehetségeket – hangzott el az adásban.

„A Nemzeti tehetségprogramon keresztül évente háromszázötvenezer fiatalnak tudunk közvetlen vagy közvetett segítséget nyújtani tehetségének kibontakozásában” – mondta az Emmi helyettes államtitkára.

Illés Boglárka a Tehetségbarát Önkormányzat Díj részleteit ismertetve elmondta, hogy két pályázati kategóriában osztanak díjakat, az egyik községekre, kisvárosokra a másik a megyei jogú városokra, valamint a budapesti kerületekre terjed ki. Előbbieknél négy, utóbbiak esetében két önkormányzatot választanak ki. A díj nemcsak erkölcsi, de anyagi megbecsüléssel is jár, önkormányzatonként, illetve kerületenként másfél-másfél millió forintban is részesülnek a díjazottak.

A támogatások elosztása az önkormányzatok döntési köre, az eszközök beszerzésére, a diákok közvetlen támogatására is fordíthatják. Május 6-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat a tehetsegunk.hu oldalon lehet benyújtani. Eredményhirdetés június elején várható.

Az Emmi várakozása szerint a program jövőre is folytatódik.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit

2024. Április 17. 15:38, szerda | Helyi

Ujjé a Ligetben nagyszerű

A MEDVE Matek szervezői abban hisznek, hogy izgalmas és élvezettel teli szellemi kihívásokon keresztül bárki közelebb kerülhet a matematika világához.

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.