Mindez azonban nem a véletlen műve, hiszen akad egy-két ügyes trükk a tarsolyukban.

Egyfelől fontos, hogy a macskák nagyon finoman hangolt egyensúlyérzékkel rendelkeznek, másrészt az emberénél több csigolyát tartalmazó gerincük is rendkívül rugalmas, ami hihetetlenül flexibilis mozgást tesz lehetővé. E tulajdonságok segítéségével képesek addig forgatni a testüket, amíg megfelelő helyzetbe nem kerülnek az ideális landoláshoz. Ezt a veleszületett képességet nevezzük korrekciós reflexnek.

Amint tehát egy macska leugrik vagy leesik egy magasan lévő helyről, látása és a belső fülében elhelyezkedő egyensúlyi rendszere segítségével rövid időn belül képes felismerni, hogy merre van hozzá képest az ég és a föld. Az állat ennek ismeretében kezdi el forgatni a felsőtestét, amit az alsóteste is lekövet. Az irigylésre méltó képességnek a legtöbb cica már alig héthetes korában igazi mesterévé válik, ígyfélelemnélkül veti alá magát a mélységbe, ha a szükség úgy hozza.

És ez még nem minden: viszonylag kis méretük szintén segíti a macskákat, akárcsak a könnyű csontszerkezetük és a sűrű bundájuk, amely a légellenállást növelve fogja vissza a gyorsulásukat. Mi több, néhány macska - mint egyfajta ejtőernyőt - az egész testét igyekszik zuhanás közben szétterpeszteni a végsebesség csökkentése érdekében.

Akrobatikus képességek ide vagy oda, a gazdik számára szigorúan ajánlott, hogy szellőztetéskor odafigyeljenek a kedvencükre is. Egy madár vagy egy mókus ugyanis kellő csáberőt jelenthet a macskák számára, akik a vadászösztöntől hajtva könnyen elveszíthetik egyensúlyukat az ablakpárkányon. Érdemes ráadásul megemlíteni, hogy esetükben a kisebb magasság akár veszélyesebb is lehet, hiszen egy-két emeletet esve nincs elég idejük, hogy megfelelően korrigálják a testtartásukat. Emellett az is fontos, hogy a macskák sem sebezhetetlenek, ha zuhanásról van szó, azaz még úgy is komoly sérüléseket szerezhetnek, ha egyébként a talpukra érkeznek. Vigyázzunk tehát kedvenceinkre!