Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2019. December 11. 08:00, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Idén is nagy sikere volt a Mikulás Futásnak

Idén is nagy sikere volt a Mikulás Futásnak

December 5-én rendezte meg a Constantinum Intézmény hagyományos Mikulás Futását, mely ezúttal is gyermekek sokaságát mozgatta meg.

A verseny útvonalait a Petőfi utcán, az Arany János utcán és a Kőrösi Csoma Sándor utcán jelölték ki, ahol a helyszínt mindenhol a kiskunfélegyházi rendőrség biztosította.

A távokra vállalkozó nebulókat a verseny fő szervezője Rádi Dezső, az iskola testnevelő tanára, valamint Pótári Tímea, a Constantinum Intézmény általános iskolai tagintézmény-vezetője köszöntötte.

Elsőként az óvodások mérettették meg magukat, majd az általános iskolások következtek nemenként és korcsoportonként. A leghosszabb távot az utolsóként rajthoz álló középiskolások futották.

A szervezők gondoskodtak a célba érkezők megjutalmazásáról. Mindenki, aki teljesítette a számára előírt távot, szaloncukrot kapott, az első három helyezettet pedig éremmel díjazták.

EREDMÉNYEK:

Óvodás lány
1. Pelyhe Emese (Constantinum)
2. Marton Léna (Constantinum)
3. Kalló Kamilla (Constantinum)
4. Molnár Hanga (Constantinum)
5. Varga-Bene Olívia (Platán)
6. Osztopáni Kíra (Constantinum)

Óvodás fiú
1. Oláh Nagy Patrik (Constantinum)
2. Horváth Dániel (Constantinum)
3. Sárdi Ákos (Constantinum)
4. Ficsór Nimród (Constantinum)
5. Lukács Noel (Constantinum)
6. Horváth Zoltán (Constantinum)

I. korcsoport – lány
1. Szunyi Léna (Dózsa)
2. Rádi Georgina (Constantinum)
3. Kiss Lilien (Constantinum)
4. Tapodi Lilien (Constantinum)
5. Lantos Boglárka (József)
6. Vidéki Noémi (Dózsa)

I. korcsoport - fiú
1. Cseles Viktor (Platán)
2. Hefkó Áron (Constantinum)
3. Leiz Kolos (Dózsa)
4. Berta Botond – Szarvas Emil (Platán – Dózsa)
5. Kovács Koppány (József)
6. Csikós Bence (József)

II. korcsoport – lány
1. Varga Nóra (József)
2. Takács Luca (József)
3. Szórát Hanna (Constantinum)
4. Karsai Hédi (József)
5. Győri Dolli (Dózsa)
6. Bíró Lili (József)

II. korcsoport – fiú
1. Szerencsés – Fekete Dávid (József)
2. Dénes Zalán (Dózsa)
3. Kiss Gergő (József)
4. Kiss Dávid (József)
5. Kovács Domokos (József)
6. Hernádi Zalán (Constantinum)

III. korcsoport – lány
1. Varga Evelin (Constantinum)
2. Papp Tamara (Constantinum)
3. Illés Fanni (József)
4. Mester Adél (József)
5. Tantuc Anna (Constantinum)
6. Páli Éva (József)

III. korcsoport – fiú
1. Szabadkai Levente (Platán)
2. Szabó Zalán (József)
3. Kanó Máté (Constantinum)
4. Kis Roland (Platán)
5. Lőrincz Mátyás (József)
6. Paragi Róbert (Constantinum)

IV. korcsoport – lány
1. Kis-Czakó Eszter (József)
2. Borbás Kitti (Darvas)
3. Lőrincz Nóra (Platán)
4. Csányi Bernadett (Batthyány)
5. Nagy Petra (József)
6. Kovács Nikolett (Dózsa)

IV. korcsoport – fiú
1. Szabó Gábor (József)
2. Horváth Sámson (Darvas)
3. Bánfai András (Constantinum)
4. Görög Patrik (József)
5. Oláh – Marczényi Balázs (Batthyány)
6. Szűcs Ádám (Darvas)

V. korcsoport – lány
1. Csuka Noémi (Batthyány)

VI. korcsoport – fiú
1. Bense Marcell (MFG)
2. Csorba Alex (Constantinum)
3. Oláh – Marczényi Károly (MFG)

(Képek: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza.hu)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg Városi Diáksport Bizottság a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.