Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. November 13. 21:11, kedd | Helyi
Forrás: BAON

Több száz bála kapott lángra a félegyházi tangazdaságban

Több száz bála kapott lángra a félegyházi tangazdaságban

Több száz szalmabála kapott lángra kedden kora este a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium tangazdaságában

– tájékoztatta a Baon.hu munkatársát Rózsa Pál intézményvezető.
Elmondta, a tűzoltók jelenleg is a lángok megfékezésén dolgoznak. Hozzátette, nem tudják mi okozta a tüzet, az is lehet, hogy gyújtogatás miatt keletkezett. Mindenesetre több millió forintos kárt jelent az iskolának, hiszen megsemmisült az állatok téli takarmányozására és almozására szánt valamennyi bála. Rózsa Páltól az is megtudtuk, a tűz nem veszélyezteti a tangazdaságban tartott állatokat, csupán a szürke marhákat kellett biztonságos helyre terelni.

Mint azt Kovács Andreától, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől megtudtuk, a kiskunfélegyházi tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak a tűz oltásán. A helyszínre érkezett a szentesi tűzoltók vízszállító gépkocsija is, valamint a munkálatokban egy erőgép is segíti a tűzoltókat. A szóvivő elmondta, bálatüzek esetén elhúzódó munkálatok jellemzőek, hiszen a bálák oltása sok időt vesz igénybe, ezzel párhuzamosan pedig a tűzzel nem érintett bálákat is „mentik” a tűzoltók.

Címkék: Mezé, szalmabála, tűz

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg az MDSZ a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.