Az UNESCO szellemi kulturális örökség listája az egyes országok nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjti össze.

Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára évente egyszer lehet felterjesztést benyújtani önállóan vagy több országra kiterjedő hagyományként, közös dokumentáció elkészítésével – emlékeztet a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény.

A magyarországi felterjesztések szervezője és felelőse az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megbízott Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága, amely a 2003-as egyezmény hazai megvalósításának szakmai koordinátora. A most felterjesztett örökségek dokumentumainak értékelésére és az elemek listára vételére 2021 decemberében kerülhet sor a Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának 16. ülésszakán.

Természetvédelem és hagyományőrzés

A ragadozó madarakkal való vadászat évezredes múltra visszatekintő tradíció Európában, Ázsiában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és a világ számos más régiójában. A solymászat hagyományát most negyedik alkalommal terjesztették az UNESCO listájára, újabb hat ország csatlakozásával.

A solymász közösségek a vadászat mellett fontos szerepet játszanak a madár- és természetvédelemben, a veszélyeztetett fajok fenntartásában, a hagyományőrzésben. Minden országban egyesületek segítik munkájukat és nemzetközi szövetség fogja össze a világ solymász szervezeteit.

A lipicai lótenyésztés hagyományát nyolc ország közösen terjesztette az UNESCO elé. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején az udvari pompa reprezentálására kitenyésztett lófajtát a mai Szlovénia területén található Lipica település császári ménesében tartották.

Magyarországnak kiemelkedő szerepe volt a fajta fenntartásában. A napóleoni háborúk idején veszélybe került ménest a magyarországi Mezőhegyesre menekítették, innen terjedt el a lipicai lótenyésztés az egykori monarchiához tartozó országokban: ma Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szlovénia és Szlovákia rendelkezik lipicai lovakat tenyésztő ménesgazdaságokkal.

Magyarország kiemelkedik a lipicai lóval gyakorolt fogathajtás nemzetközi eredményeivel – mutat rá a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kommünikéje, hozzátéve: a felterjesztés elkészítésében az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad és a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete volt a szakmai partner.

Életforma a vonós zene gyakorlása

Magyarország önálló felterjesztésként nyújtotta be a magyar vonós zenekari hagyomány örökségelemet az UNESCO listájára.

A vonós zenei formáció évszázadok folyamán alakult ki a főúri vonós zenei gyakorlat alapján, a hegedű-brácsa-bőgő alapfelállású paraszti vonósbandák meghatározó elemei voltak a hétköznapok és ünnepek közösségi és családi alkalmainak, táncos és énekes mulatságainak.

A parasztbandák tagjai hallás után, kézről tanulás útján sajátították el a zenei tudást és helyi igények szerint alakították gyakran többezres nagyságrendű repertoárjukat.

Az 1970-es években alakuló táncházmozgalom a vonós zenei hagyomány számára is fordulatot hozott, segítve annak fennmaradását, napjainkban pedig virágzását. A hivatalos képzések beindulásának köszönhetően ma több száz népzenész számára életforma, hivatás a vonós zene gyakorlása és tudatos továbbörökítése. A felterjesztési dokumentáció a Hagyományok Háza szakmai közreműködésével készült.

Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján jelenleg a mohácsi busójárás, a matyó hímzés, a közös felterjesztésként benyújtott solymászat és a kékfestés hagyománya szerepel. A jó megőrzési gyakorlatok regiszterében a Táncház módszer és a Kodály-metódus képviseli a modell értékű megőrzési programokat.

A címlapfotó illusztráció.