Hírek
2014. December 25. 07:36, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Vastaps a Szent Családnak és a pásztoroknak
Vastapssal jutalmazta a közönség az ótemplomi fiatalok előadását december 24-én délután 15 órakor és az éjféli mise előtti pásztorjátékukért.
Vastapssal jutalmazta a közönség az ótemplomi fiatalok előadását december 24-én délután 15 órakor és az éjféli mise előtti pásztorjátékukért.
Mint minden évben, idén is nagy szorgalommal készültek a fiatalok a Szent Család történetének előadására. Már délután nagyon sokan kíváncsiak voltak, de a karácsonyi készülődés miatt a legtöbb érdeklődőnek csak az éjféli mise előtt volt lehetősége az előadás megtekintésére. Megérte a késői órákban ellátogatni a Sarlós Boldogasszony Templomba, hiszen a fiatalok most is kitettek magukért. Fantasztikus színészi alakításukkal úgy életre tudták kelteni a kis Jézus születésének történetét, hogy még azoknak az embereknek is csodálatos élményt szereztek, akik nem járatosak a biblia történeteiben és a keresztény vallás világában.
A fiatalok játékukkal és szívből előadott alakításukkal méltán váltották ki a közönség elismerését és az óriási tapsvihart, mely visszhangzott a templom falai között az éjféli mise kezdete előtt.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 08. 12:14, csütörtök | Helyi
Kiskunfélegyházi Országos Kirakodó vásár időpontja: 2025. május 11., vasárnap
2025. Május 08. 09:29, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2025. Május 07. 11:17, szerda | Helyi
Bichon találkozóra várják az érdeklődőket
Sok szeretettel várunk minden kedves Állatbarátot kistestű kedvencével 2025. május 11-én (vasárnap) 11 óratól - 17 óráig.
2025. Május 06. 13:36, kedd | Helyi
Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál
Hagyományőrző, kulturális, szórakoztató programok, kiállítások, sportesemények színesítik a városalapítók hete fesztiválját május 23. és 25. között