Városlista
2024. december 3, kedd - Ferenc

Hírek

2016. Június 01. 14:16, szerda | Helyi
Forrás: police.hu

17 éve ölte meg a félegyházi nőt

17 éve ölte meg a félegyházi nőt

A Bács-Kiskun megyei rendőrök azzal gyanúsítanak egy fővárosi férfit, hogy 1999-ben megerőszakolt, megfojtott és kifosztott egy 31 éves nőt.

A rendőrségre 1999. szeptember 16-án reggel érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy találtak egy női holttestet Kecskeméten, a Szent István-városban egy erdős területen.

A helyszíni és halottszemle adatai alapján a 31 éves kiskunfélegyházi nő bűncselekmény áldozata lett, ezért az ügyben emberölés miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (BKMRFK) Bűnügyi Osztálya. A nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a sértettet megerőszakolták, majd megfojtották. Az ismeretlen tettes eltulajdonította az áldozat táskáját is, a benne lévő személyes okmányokkal, készpénzzel és vásárlási utalvánnyal együtt.

A nyomozás során az elkövető kilétét nem sikerült megállapítani, ezért a BKMRFK 2001. május 16-án az eljárást megszüntette. A rendőrök azonban nem feledkeztek meg az ügyről, az elmúlt években többször a nyomozás továbbfolytatása mellett döntöttek, amelynek keretében folyamatos elemző-értékelő munkát és széleskörű adatgyűjtést végeztek.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök kitartó munkájának, valamint a technikai eszközök és lehetőségek fejlődésének köszönhetően 2015. december végén sikerült beazonosítani a feltételezett elkövetőt. Kiderült, hogy a 40 éves Z. János egy másik erőszakos vagyon elleni bűncselekmény miatt - jelenleg is - előzetes letartóztatásban van.

A nyomozók emberölés bűntett, kifosztás bűntett és erőszakos közösülés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a fővárosi férfit, aki nem ismerte be a bűncselekmények elkövetését.

Az ügy részleteiről sajtótájékoztató keretében 2016. június 1-jén 10 órakor Szabó Vendel r. ezredes, a megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese és Bogdány Gyula r. alezredes, a BKMRFK Bűnügyi Osztályának osztályvezető-helyettese számolt be. A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 03. 13:41, kedd | Helyi

200 éve született Boczonádi Szabó József

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület közösen szervez megemlékezést a nagynevű altábornagy születésének évfordulója alkalmából.

2024. December 01. 12:35, vasárnap | Helyi

Evezés és kerékpározás: hálózatos turisztikai fejlesztésekre pályázik a vármegyei önkormányzat

Bugacon, az Aranymonostor Látogatóközpontban tartotta novemberi ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés.

2024. December 01. 12:04, vasárnap | Helyi

Adventi hangulat a Gyermekbirodalomban

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár gyermekbirodalmában izgalmas készülődéssel telt november utolsó délelőttje.