Farkas Gábor Kiskunfélegyházán született, 1944., július 25-én, hét éves kora óta Kecskeméten él. A Szegedi Építőipari Technikumban érettségizett 1962-ben. 1967-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Diplomatervének témájául a Kecskeméti Művésztelep bővítését választotta. 1967-től 1975-ig mint építésvezető, majd mint tervezési csoport vezető a BÁCSÉP-nél dolgozott. 1975-től 1990-ig a BÁCSTERV-nél építész osztályvezető, szakági főmérnök, majd igazgató volt. Első tervezési feladata a BÁCSTERV-nél a Kiskunsági Nemzeti Park Liszt Ferenc utcai székházának megvalósulása után YBL-díjat kapott. 1976-ban építési-gazdasági mérnöki diplomát szerzett. 1990-ben megalakította a Farkas és Guha Építészirodát, amely 2000-től Farkas Építészirodaként önállósult.

Az Építéstudományi Egyesület főtitkára 1990-től 1994-ig. 1992-től Cegléd és Dabas főépítésze. 2001-től 2005-ig a Magyar Építőművészek Szövetsége alelnöke. 2007-től a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány kuratóriumának elnöke.
1990 -1994-ig; a Kecskeméti Városszépítő Egyesület alelnökeként tevékenykedett; az Építészkamara Központi Felügyelő Bizottságának volt tagja; a Magyar Építőművészek Szövetségének alelnöke 2001-2005-ig; Tudományos minősítését 1997-ben szerezte, amikor megkapta a Szabad Művészetek Doktora címet. (Doctor of Liberal Arts)

2006-ban habilitált doktorrá és címzetes egyetemi tanárrá nyilvánították.
Az „ÉV LAKÓHÁZA" pályázatokon több alkalommal nyert pályaműve. Kecskeméten jellegzetes épületek sora kötődik a nevéhez: a Kiskunsági Nemzeti Park székháza, a Luther palota melletti saroképület; az Északi térfal; a Széchenyi téri buszmegálló; a Három Gúnár Fogadó és Szálloda; Kecskemét történelmi főterének rendezése; a Katona József Színház rekonstrukciója; a Szabadidő Központ épületei; a Kodály Iskola laktanyai szárnya; a Piramis Üzletház; a Szalag Üzletház; a Centrál Passage; a Természetvédelem Háza; a Nemzetközi Kerámia Stúdió bővítése; a Kecskeméti Főiskola Informatikai Intézet és Kollégiumai, a Centrál Lakópark, a Kisfaludy-ház.

Kállainé Vereb Mária könyvtárigazgató és Rosta Ferenc alpolgármester köszöntője után - mintegy kávéházi hangulatot varázsolva a terembe – Farkas Gábor építész és Borzák Tibor újságíró beszélgetése folytán az érdeklődő közönség az építészet színes világának szinte legmélyebb bugyraiba juthatott el. A könyv kapcsán már a beszélgetés elején leszögezte Borzák Tibor újságíró mintegy „megfogható” tényként, hogy „igen súlyos olvasmány” a maga 2,8 kilogrammjával. A Farkas Gábor építészeti grafikáival gazdagon illusztrált kötet három síkon fut. Az egyik az építész visszaemlékezéseit, szakmai pályafutását taglalja, mely lelkének legmélyebb zugaiba is betekintést enged, ezáltal magyarázatot találhatunk munkáinak motivációira is. A másik síkon Borzák Tibor újságíró, mint kívülálló személy mutatja be az építészt, a harmadik síkon pedig Koczor György szintén YBL-díjas építész hozzászólásait olvashatjuk.

Összességében elmondható, hogy rendhagyó olvasmány ez a könyv egy építésztől. Nem mindennapi csakúgy, mint szerzője Farkas Gábor, aki őszintén vallott az este folyamán arról is, hogy nem elég tehetségesnek lenni, nagyon nagy szerencse is szükséges ahhoz, hogy valaki megtalálja azt az utat az építészetben, melyet követni akar, és amellyel tehetségét kamatoztatni tudja. Nem elég csak egy építészeti stílust kialakítani és azt követni, igenis változni kell a kor követelményeinek megfelelően. Nem az a lényeg, hogy valaki érvényesíteni tudja az építészeti felfogását, hanem az hogy az egész szelleme mit sugall. Át kell tudni érezni, hogy mi az, amit tisztelni kell, mi az, ami oda való, és mi az, amit azon a helyen lakó emberek elfogadnak. Hiszen hagyomány nélkül nincs modernség olyan helyen, amelynek múltja van. Ha az építész a tisztelni való hagyatékokhoz hozzáadja az ő értéktöbbletét, akkor azon az épületen látszódni fog az is, hogy milyen évet írunk. Minden valószínűség szerint Farkas Gábor munkáinak sikeréhez is ezek az alapkövek járultak hozzá: az emlékek, a hagyaték tisztelete a jelenben, és egyben a jövő irányvonala felé való tekintés, otthagyva minden egyes munkáján jellegzetes stílusvonásait. Az épületek, terek, a közösség javát szolgáló alkotások, melyek keze munkáját dicsérik, mind-mind olyan stílust képviselnek, melyek évek múltán is megállják helyüket.

Méltán szolgál a könyv mottójául is az alábbi Cicero idézet: „A jól eltöltött élet tudata és sok szép tettre való visszaemlékezés a legnagyobb öröm forrása!”