Hírek
2018. Március 28. 09:03, szerda |
Helyi
Forrás: Csollár Géza
A Víz Hete a József Attila Általános Iskolában
A József Attila Általános Iskola Öko csoportja 2018. március 19-től 23-ig rendezte meg hagyományteremtő szándékkal a Víz Hete rendezvénysorozatot.
Öt napon keresztül rendhagyó módon hívták fel a gyerekek figyelmét éltető elemünk fontosságára.
Március 19-én a tanulók és a pedagógusok kékbe öltözve vízcseppet alkottak az iskola udvarán.
Március 20-án a vízkóstolás során különböző élettani hatású ásványvizeket, gyógyvizeket és Erdélyből származó forrásvizeket ízlelhettek meg a gyerekek. Délután a rajzpályázat eredményhirdetésére került sor.
Március 21-én a Móra Ferenc Gimnázium Öveges laborjában végeztek érdekes kísérleteket vízzel az 5-6. évfolyamos diákok.
Március 22-én megemlékeztek a Víz Világnapjáról, majd csoportokban látogatást tettek a Bácsvíz Zrt. Kiskunfélegyházi Üzemmérnökség Alpári úti vízmű telepen.
Március 23-án vizes ügyességi játékokon és vetélkedő sorozaton versengtek a csapatok.
A rendezvénysorozat jó alkalmat teremtett arra, hogy végiggondoljuk, mit jelent számunkra a víz. Az Öko csoport készül a Föld Napja rendezvénysorozatra.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 17. 10:27, kedd | Helyi
Egy álom megvalósulása: Soltvadkert elkerülő útjának ünnepélyes átadása
Soltvadkerten történelmi jelentőségű pillanatra került sor.
2024. December 17. 09:14, kedd | Helyi
Meleg ebéd a hajléktalanszálló lakóinak
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata meleg ebéddel járult hozzá a hajléktalanszálló ellátottjainak szombati, adventi ebédjéhez december 14-én.
2024. December 16. 14:19, hétfő | Helyi
A szép karácsonyi dalok megmelengették a szíveket
Az adventi időszak izgatott forgatagában mindig megnyugvást nyújt a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusának hagyományos adventi hangversenye.
2024. December 16. 08:06, hétfő | Helyi
Lobog már az öröm lángja is
A harmadik láng is fellobbant városunk adventi koszorúján december 14-én, (szombaton).