Hírek
2017. Június 05. 15:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Elvehették hegyeinket, vizeinket, de a hitünket nem
E szavakkal emlékezett vissza Vitéz Alács Tibor a Trianon-i békediktátum aláírására a június 2-án tartott városi ünnepségen.
1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, amelynek értelmében Magyarország területe 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre, lakossága 18,2 millió főről 7,6 millióra, a korábbi 43 százalékára csökkent. Az elcsatolt területek lakosságának 30,2 százaléka, 3,2 millió fő volt magyar.
A trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés 2010-ben a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Városunkban Ereklyés zászlófelvonással kezdődött az ünnepség június 2-án délelőtt, majd délután az Ótemplom előtt, a Magyarok Nagyasszonya szobránál folytatódott. Varga Katica a Kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes tagjának előadását követően Balla László alpolgármester és Vitéz Alács Tibor mondott beszédet az ünnepségen megjelenteknek.
Az emlékező gondolatokat követően városunk elöljárói és a pártok és civil szervezetek elhelyezték mécseseiket és koszorúikat a szobor lábánál.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 16:38, szombat | Helyi
785.855 Ft-tal zárult a Kulcsár-Horváth család javára szervezett sütivásár
Május 9-én ismét összefogtak a félegyházi és környékbeli családok, hogy egy jótékonysági sütivásár keretei között segítő kezet nyújtsanak a 6 gyermekes családnak.
2025. Május 08. 12:14, csütörtök | Helyi
Kiskunfélegyházi Országos Kirakodó vásár időpontja: 2025. május 11., vasárnap
2025. Május 08. 09:29, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2025. Május 07. 11:17, szerda | Helyi
Bichon találkozóra várják az érdeklődőket
Sok szeretettel várunk minden kedves Állatbarátot kistestű kedvencével 2025. május 11-én (vasárnap) 11 óratól - 17 óráig.