Még kevesebben azok, akik rászoruló gyermekeket támogatnak, felkarolják a tehetséges fiatalokat, jó ügyek mellé állnak, színvonalas rendezvényekkel formálják a közösséget. Az Ónodi házaspár azok közé tartozik, akik a közösségi élet katalizátoraiként igyekeznek értéket teremteni Félegyházán - írta a BAON internetes hírportál a napokban megjelenő cikkjében.

Dr. Ónodi Izabella székely származású, míg Ónodi Árpád tősgyökeres félegyházi. A fogorvos feleség és a rendezvényszervező férj különbözőségük ellenére tökéletesen kiegészítik egymást. Mindketten szívügyüknek tekintik a közösségformálást, mások segítését. A fogorvosi rendelő várójában beszélgettünk, amely inkább egy kiállítóteremhez hasonlít. Különlegessége, hogy helyi művészek alkotásai díszítik. Ez is a szemléletformálás egyik eszköze.

– Ilyenek voltak külön-külön is vagy egymást formálták ilyenné?

Izabella: Mielőtt hét éve ide költöztem, akkor is önkénteskedtem a kézdivásárhelyi Zöldnap Egyesületben, a falvakban gyermekeket tanítottunk a környezettudatos életmódra. Mindig bennem volt az, hogy soha nem szerettem az öncélú dolgokat. Ugyanakkor könnyű dolgom volt, mert Árpi már nagyon sok közösségnek aktív tagja volt. Benne volt a fúvószenekarban, a Rocktár már működött, volt saját zenekara. Nagyon jó társaságba csöppentem. Az, hogy idáig eljutottam, mindenképpen a férjem példájának köszönhetem. Hiába volt bennem az önzetlenség, nélküle nem tudnám végigvinni az ötleteimet. A Pattanj Palkó tábor szervezése közben is gyakran elbizonytalanodok. Ilyenkor Árpi mindig átsegít a nehézségeken. Azt szokta mondani: mindegy, hogy mi lesz a tábor végkimenetele, végig kell csinálni. Föl lehet adni, de akkor nem lesz többet soha. Legalább háromszor kell megszervezni valamit, hogy lássuk, van-e eredménye. Tőle láttam, hogy milyen kitartóan szervezte a Rocktárat is, mire sikeres lett. Persze, olyan is szokott lenni, amikor megkérdezi – mint például a Malom bálnál –, hogy ezt is szeretnéd a nyakadba venni? Ott viszont hajthatatlan voltam. Azért is vagyok magabiztos, mert rengeteg segítséget kapok. A férjemen kívül is nagyon sok ember mellém áll, de engem mindenképpen Árpi motivál.

Árpád: A fúvószenekar nagyon sokat adott, ott megtanultuk, hogy minden egyes láncszem nagyon fontos. És ha valaki elrontja, vagy nem figyel, az borítja a többi ember munkáját. Ez nagy tanulság volt számomra. Később lett egy rockzenekarom, amellyel jártam az országot. Sok helyen azt tapasztaltam, hogy félvállról vették a rendezvényszervezést. Olyan dolgokkal sem foglalkoztak, ami nem kerül pénzbe, csak egy kis odafigyelést igényelt volna, hogy a zenész vagy a közönség jobban érezze magát. Így fogalmazódott meg bennem, hogy inkább megcsinálom a legjobb klubot az országban. Idén lesz kilencéves a Rocktár. A munkámat nagyban segíti a feleségem, gyakran rávilágít a lényegre. Tőle tanultam, hogy súlyozni kell a feladatokat, ahhoz, hogy ne égessem el magam. Neki és a biztos családi háttérnek köszönhetem, hogy a mérleg nyelve egyenesbe állt. Emiatt megy a Rocktár és a többi munkám is. Azt is tőle tanultam – szerintem ő ezt nem is tudja –, hogy nem lehet egy nap alatt megváltani a világot. Látom, hogy milyen csodálatosan beosztja azt a sok embert a váróban, mert tudja, hogy mindenkin segíteni kell, mindenkit meg kell gyógyítani. Tőle tanultam azt is, hogy ha az ember szereti a családját és a munkáját, mindkettőnek tartozik, hogy sokáig tudja csinálni.

– A munkán túl jótékonysági bált, tábort szerveznek, létrehoztak egy alapítványt, hogy támogathassák a gyermekeket és még sorolhatnám. Hogy jut minderre idejük?

Árpád: Attól nem halad előre a világ, ha csak a saját dolgainkkal foglalkozunk. Elszigetelt kis világból állna az egész város. Semmilyen közösségi tér nem lenne. Akár beparcellázhatnánk a főteret is. Csak akkor mozdul előre a világ, ha mindenki hozzátesz egy picit. Mi ezen fáradozunk. Aki tevékenykedett közösségben, akár sportolt vagy zenélt, az tisztában van vele, hogy a szűk és a tág környezetét mindenki maga alakítja. Mindenkit arra ösztönzök, hogy valamilyen közösségbe integrálja a gyermekét, hogy meglegyen ez a tapasztalata.

Izabella: Abban vagyunk szerencsések, hogy egyikünk sem szereti az öncélú dolgokat. Ha van egy hívó szó, és segíteni kell valamit, félre tudjuk tenni a saját dolgainkat. Nekünk az a jó, az ad elégtételt és örömöt, ha olyan alkotás születik általunk, amiből más is gazdagodhat. És az a legszebb az egészben, hogy az ötleteinket, kezdeményezéseinket nagyon sokan segítik a városban. Ez sok erőt ad a folytatáshoz.

– Hogyan jött a Sorsocskák Alapítvány ötlete?

Izabella: Az első ilyen kezdeményezésünk az volt, amikor elvittünk tíz rászoruló gyermeket Pálosszentkútra kirándulni, hogy élményekkel gazdagodjanak. Ennek hatására folyamatosan jöttek a felajánlások, a segítségek, ezért hoztuk létre az alapítványt, amelynek két fő célja van: a rászoruló gyermekek támogatása és a tehetségek felkarolása. Ma már inkább a tehetséggondozásra helyezzük a hangsúlyt.

Árpád: Azért mentünk el a tehetséggondozás felé, mert azt tapasztaltuk, hogy vannak olyan családok, amelyeken nem lehet segíteni. Semmit nem tanulnak. Azt látjuk, hogy inkább a gyermekeknek kell a helyes utat megmutatni, ráébreszteni őket a lehetőségekre. Ezért jött létre a rocktábor és a népművészeti tábor is.

– Van már olyan elvetett mag, amelyik kihajtott?

Árpád: Nagyon sok tehetségre bukkantunk. Ma már több egykori növendékünk is híres zenekarok mellett tevékenykedik.

Izabella: Nekem még frissek a tapasztalataim, idén a második Pattanj Palkó tábort szervezem. De sok a visszatérő gyermek. Sokan a tábor hatására kezdtek el komolyan néptáncolni. Ennek nagyon örülök, mert a népművészet terén nagyon sok tennivaló van Félegyházán. Szeretnénk, ha lenne például a városban egy népi zenekar ezekből a gyerekekből. Nagy álmom még, hogy létrehozzunk a városban egy népművészeti házat, ami szintén Pattanj Palkó névre hallgat majd. Nagyon bizakodó vagyok. Összefogással próbáljuk berendezni és már nagyon sokan felajánlották a segítségüket.

– Rendezvényeik, mint például az oldalkocsis találkozó vagy a jótékonysági kézműves sörfesztivál, különleges színfoltot hoznak a város életbe. Honnan jönnek az ötletek?

Árpád: A kézműves sörök rendkívül nagy szeretettel, energiaráfordítással készülnek és borzasztóan idegesít, hogy nem kezelik helyén ezt a nemes italt. Az is a mi felelősségünk, hogy a rendezvények által milyenné formáljuk a közönséget. Azt szeretném megmutatni, hogy milyen egy igazi sörfesztivál. Pénteken kezdődik a harmadik fesztivál, ami még nagyobb kihívás lesz, mint a korábbiak. Az oldalkocsis találkozó szintén egy különcködés. A családomon keresztül folytam bele az oldalkocsisok közösségébe és megláttam, hogy milyen nagyszerű emberek vannak közöttük, akiknek teljesen más az értékrendjük, mint az átlag motorosnak. Az én hátteremmel, kapcsolatrendszeremmel felelősségemnek éreztem, hogy legyen nekik is egy fórumuk, közösségi találkozójuk, amely csak róluk szól. Ma már olyan sikeres a találkozó, hogy augusztusban 20 országból jönnek Félegyházára oldalkocsisok. Van, aki 7500 kilométert motorozik csak azért, hogy eljöjjön hozzánk. Mindezek ellenére sok félegyházi még ma sem tudja, hogy mi ez a találkozó. Sokáig bántott a helyiek érdektelensége, de ma már nem foglalkozok ezzel. Mert a vonat halad, aki fölszáll, az sok-sok élménnyel gazdagodik. Aki nem, az lemarad.