Bár azóta jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, hitvesi fogadalmukat újból megerősítették a Szent István-templomban tartott hálaadó szentmisén. A szépkorú házaspárral kegyelmi házassági évfordulójuk apropóján beszélgetetett a BAON internetes hírportál munkatársa.
Ilonka néni kilencven, Jenő bácsi pedig kilencvenhat éves, de mindketten letagadhatnának a korukból. Csak a beszélgetés során derült ki, hogy harcban állnak már az erejükkel és az egészségükkel is. Jenő bácsit többször megműtötték, szívinfarktusa is volt, de még ma is szemüveg nélkül olvas, és amikor csak teheti, a kertjükben dolgozik. Ilonka néninek is nehezére esik már a mozgás, de rendszeresen főz és ellátja a háztartást. Lányuk és fiuk segíti őket a nehezebb munkákban, bevásárlásban.

Amikor megismerkedésükről faggatta őket az újságíró, mindkettőjük szeme felcsillant. Szívesen meséltek az első találkozásokról.
– Másfél éves hadifogság után a vasútnál kezdtem dolgozni szemaforlakatosként. A párom pénztáros volt a vasútállomás egyik üzletében, ahová gyakran bejártam. Először csak szépen mosolyogtunk egymásra, aztán egyre sűrűbben találkoztunk. Három évig udvarolgattam neki, mire 1948-ban megkértem a kezét és ő örömmel igent mondott – idézte fel a kezdeteket Jenő bácsi.

Ilonka néni szerint a fővárosi vasúttörténet-kiállításon kezdődött minden.
– Én a barátnőmmel mentem a kiállításra, Jenő a főnökével, de haza már együtt jöttünk Budapestről – mondta mosolyogva az asszony.

– 1948 nyarán volt az eljegyzésünk, november tizenharmadikán pedig az esküvőnk. Én húsz-, a férjem pedig 26 éves volt. Az esküvőt szűk családi körben tartottuk, abban az időben nem lehetett lakodalmat rendezni, mindketten nagyon szegény családban nőttünk fel. A férjemék nyolcan, mi pedig hatan voltunk testvérek – mesélte Ilonka néni, aki arra is pontosan emlékszik, hogy 6600 forintért vették meg azt a telket, ahol saját kezükkel építették fel közös otthonukat. Házukhoz tizenegyezer vályogtéglát vertek ki közösen a férjével.

– Amit elértünk, az a két kezünk munkája, és erre büszkék vagyunk – mondta Jenő bácsi. Ki akartunk törni abból a nagy szegénységből, amiben felnőttünk. Nagyon nehéz volt az élet akkoriban, sokat kellett okoskodni, hogy boldoguljunk, de az anyagiak miatt náluk soha nem volt veszekedés – tette hozzá Ilonka néni, aki a bolt megszűnése után harisnya-szemfelszedésből és pulóverkötésből egészítette ki férje keresetét. – A párom mindig fáradhatatlan volt, nagyon sokat dolgozott, és most sem tud pihenni.

Már reggel betakarta a szőlőt – fűzte tovább a szót Ilonka néni.
– Csupán futballozni mentem, máshova nem jártam. A Vasutasban játszottam éveken át – idézte fel a régi szép emlékeket Jenő bácsi.

A hosszú házasság titkáról is beszélt Ilonka néni. Szerinte, aki azt állítja, hogy a házasságukban mindig minden rendben van, az nem mond igazat.
– Nálunk is bevágta néha a huzat az ajtót, de a vitában és az alázatban érik meg az érték. Azt üzenném a mostani fiataloknak, hogy ne adják fel az első kudarcnál, mert a kudarcok erősítik az embert és a kapcsolatot. A házasság nem próbaidős nagyvállalkozás. Onnan nem lehet próbaidő után kilépni – magyarázta Ilonka néni. – Amit megfogadtunk az oltár előtt, azt mindig betartottuk. Ma is hűségesen szeretjük egymást – tette hozzá Jenő bácsi.

– Nem tudjuk, mit tartogat számunkra a Jóisten. Lehet, hogy átlapozta az anyakönyvet, vagy megfeledkezett rólunk. De az is lehet, hogy azért adott nekünk ilyen hosszú életet, mert még feladatunk van ezen a földön – tanakodott Ilonka néni, majd közös életük mottóját is megosztotta velünk: „emberi törvény kibírni mindent, menni mindig tovább akkor is, ha már nem élnek bennünk remények és csodák”. – Mi a csodára már nem várunk, de a remény még megvan. Minden napra tervünk van – fűzte hozzá Ilonka néni.

Jenő bácsi szerint a hosszú házasság titka a hűségben, a kitartásban, az egyetértésben, a békességben és a Jóistenbe vetett hitben rejlik.
– Ha újrakezdhetnénk, akkor is ezzel a szemlélettel élnék – mondta Ilonka néni, amit Jenő bácsi is megerősített, majd hozzátette: a szeretetnél jobb megoldás nincsen.