Azt pedig méltán könyvelte el óriási megtiszteltetésként a szobrászművész, hogy Goriziában (a valamikori Görzben, a harcok színterén) a felújított Nagy Háborús Múzeumban 2018. június 29-én nyílt - kétnapos konferenciával egybekötött – kiállításon is közkinccsé tehette nagyapja id. Szűts László páratlan doberdói virággyűjteményét.

A kiállítás anyagában szerepelt a „Doberdói fa” vagy a „Magányos fa” amely a szegedi 46-os gyalogezred hősies küzdelmei emlékeztet. A másik Mementó a nagyváradi ezred fája, a „Görbe fa” amely az ott átélt szörnyűségekre emlékeztet.
A kiállítást beharangozó plakáton és a cikkekben is kiemelten említik:’ Először a nagyközönség előtt a „Virágok Doberdóról”, melyek egyedi levelezőlapok gyűjteménye és különlegessége, hogy szárított, préselt virágok vannak a kedves sorok mellett. A virágokat Szűts László főhadnagy (K.u.K. 46. gyalogezred, átvezényelve a K.u.K 51. gyalogezredhez) gyűjtötte a lövészárkok elől a drótakadályokon túl, a tiroli fronton, vagy szétlőtt olasz faluban. Ahogyan elkészült egy- egy rendkívüli és szívhez szóló lap hazaküldte menyasszonyának, későbbi feleségének. Az első dátuma 1917. április 3., az utolsó pedig 1918. szeptemberi keltezésű.

Ahhoz, hogy az anyag eljusson a kiállításra - azaz időlegesen hazatérjenek a virágok - segítség kellett. Szegeden egy Nagy Háborús konferencián több elkötelezett kutatóval sikerült megismerkednie Szűts Tamás félegyházi szobrászművésznek, közöttük Gianfranco Simonittal.

Gianfranco Simonit San Martino del Carsoban lakik és a barlangkutató egyesület elnöke, valamint lelkes szervezője kiállításoknak, sőt saját kis múzeuma is van a településen.

(A cikk nyitófotóján Gianfranco Simonit a San Martino del Carso telepulésen levó barlangkutató csoport vezetője és Szűts Tamás félegyházi szobrászművész látható.)

A levelek Tamás és Gianfranco Simonit között egymást követték, majd a hagyaték digitalizált részét a 19 levelezőlappal pen drive-ra mentve átadta számára. Ő a fák miatt Goriziába utazott, ahol a „Virágokat” bemutatta a múzeum igazgatónőjének Dr. Raffaella Sgubinnak, akinek megtetszett, így került be az anyagba, a „nagyközönség számára, nyilvánosan először” között. Ahhoz, hogy a lapok a kiállítás megtekintői számára tartalmilag még értékesebbé váljanak, Szűts Tamás a szövegeit átírta digitálisan, és angol illetve olasz fordítással küldte el a kiállítás helyszínére.

A kiállítást - mely keddtől vasárnapig 09-19 óráig van nyitva szeptember 15-ig - megtekintette Eduard Habsburg – Lotharingen, vatikáni magyar nagykövet is, akinek ükapja, József Ágost főherceg volt az ottani csapatok parancsnoka.

A Virágok Doberdóról történetét pedig magától id. Szűts László unokájától, Szűts Tamás szobrászművésztől tudhattuk meg pontosan:

„Új év kezdődött, az 1914.es. Februárban mindenfelé farsangi partikat tartottak Szegeden, melyek az öröm és vígasság színhelyei voltak. Ezek között volt olyan ingó lépéseit mutatta be, ahol két fiatal először találkozott egymással. A fiatal lány 16 éves volt, Váradi Máriának hívták. A fiatalember 22 éves volt, egyetemi hallgató, Szűts László. A mulatságon Mária a legújabb tánc, a tangó lépéseit mutatta be. A zongoránál László ült. Ahogy megpillantotta a leánykát, és egymásra mosolyogtak a fiatal joghallgató több alkalommal is elvétette az ütemet. Az édesanyák a party előtt már előre eltervezték, melyik fiatalt melyik mellé ültessék. Így került a „még nem eladó sorban levő” Mária a „még nem party-képes” László mellé. Életük egy csodálatos szakasza kezdődött el, amelyet a kívülállók egyszerűen csak úgy hívnak, hogy szerelem. Június végén a Trónörököst és feleségét megölik Szarajevóban. Július végén kitört a Nagy Háború. Nagyapám már az első napon megkapta a behívó parancsot. Összepakolta a holmijait egy kis bőröndbe, majd elsietett szerelméhez elmondani a szomorú hírt. Sokáig fogták szótlanul egymás kezét, majd László engedély kért, hogy négyszemközt vehessenek búcsút egymástól.
A bécsi Keleti pályaudvaron szállt le, mivel „Egyéves önkéntesként” a bécsi 1.sz. Vártűzérekhez kérte magát. Alig néhány hét múlva kihallgatásra jelentkezett, és kérte átvezénylését a szegedi K.u.K 46.sz Gyalogezredhez. Innen tartalékos tiszti iskolára nagyváradra vezényelték. Nagyon kedves ajándékot, emléket kapott szerelmétől, egy nemzeti színű szalagdarabkát, amely azelőtt Mária szíve fölött volt.
Az iskola elvégzése után a géppuskásokhoz vezényelték, szakaszparancsnok lett. Az 51. gyalogezreddel a Galíciai, az orosz frontra került. Alig egy hónappal később kitüntették bátorságáért a II. osztályú Ezüst Vitézségi Éremmel. Észrevette, hogy az oroszok a rohamozó századot oldalról be akarják keríteni, hirtelen elhatározással a szakaszát rohamra vezette. Így az ellenséget megzavarta és a többieket a fogságba eséstől megmentette. 9 hónap folyamatos frontszolgálat után lebetegedett és a Karlsbadi Katonai kórházba került. Sok tábori levelezőlap kelt útra, tele szeretettel és aggódással.
1916 júliusában, felgyógyulása után az olasz frontra került. Előléptették hadnaggyá, és géppuskás századparancsnoki beosztást kapott az 51. gyalogezredben. 1917-ben eljegyezték egymást. Nagyapám ki akarta mutatni szeretetét, amit menyasszonya iránt érzett. Úgy határozott különleges és egyedi lapokat küld Jegyesének. Akárhol talált virágot- a lövészárok előtti drótakadályon is túl, szétlőtt olasz faluban-, leszedte, takaros kis csokrot kötött belőle. Lepréselte, kiszárította. Precízen leírta, milyen virágokból áll a csokor, mikor szedte, hol, és néhány kedves sort írt hozzá tele szeretettel és vágyódással; majd hazaküldte szeretett menyasszonyának. Az első levelezőlap dátuma 1917. április 16, míg az utólsóé 1918. szeptember 1.
1918 január 12.-én Szegeden megesküsznek. Azután jött az örömhír, nagymamám várandós. Megbeszélték, hogy ha közeleg a szülés ideje, nagyapám áédesanyja táviratot küld. Nagyapám már júliusban jogosult volt a 2 hét szabadságra, azt nem vette igénybe. Bár így az életét tette kockára minden nap, de attól félt, az újabb szabadságra jogosító időt már nem tudja összegyűjteni. Az első gyermeke születésénél mindenképpen otthon akart lenni.
Szeptember 10-én egy olasz gránát robban a fedezéknél és feldobta a légnyomás magasra a levegőbe. Belső vérzése és sérülései ellenére nem vonult kórházba, hogy az a távirat biztosan elérje. Napközben a napra feküdt ki pokrócok alatt, éjjel a kaverna mélyén vacogott. Október 6-án végül kézbesítették a várva-várt táviratot. A zászlóalj-, és az ezredparancsnok is engedélyezte a régen esedékes szabadságot. Vittorio Venetoban elérte a vonatot, amely az otthon felé vitte. Hazaérve értette meg a távirat ijesztő szövegét, az egész család, az ő édesanyját kivéve elkapta a spanyolnáthát. Így felesége nem mehetett szülőotthonba, az orvos járt ki hozzá. Október 9-én az orvos- életmentő céllal-, megindította a szülést. A helyzet miatt nagyapámat kérte fel asszisztálni. A sikeres szülés után- mivel maradék fizikai és lelki energiáját is elvesztette-, kivonszolta magát a szomszéd szobába. Alig hallotta az orvos lelkendezését: „Főhadnagy úr, fiú!” „Főhadnagy úr, fiú!” Azután a kezeit törölgetve megkérdezte:”No, főhadnagy úr, aztán kint a harctéren volt- e része ilyen kemény csatában?” Mire ő csak a fejét tudta rázni, alig suttogta, hogy nem! A kisfiú, aki akkor a másik szobában felsírt, az édesapám volt. És most láthatják mind a 19 levelezőlapot. Két háború és egy forradalom viharai ellenére épen. Hogyan lehetséges? Az ő csodásan tiszta és mély szerelmük konzerválta a virágokat 100 év után is.”

Szűts Tamás szobrász, id. Szűts László unokája