Városlista
2024. december 18, szerda - Auguszta

Hírek

2016. Január 06. 11:10, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Meghatódott az Őt körülvevő népes számú köszöntőtől

Meghatódott az Őt körülvevő népes számú köszöntőtől

Ma (január 6-án) 90. születésnapja alkalmából virággal és műsorral köszöntötték fel Dinnyés Jánosné Ilonka nénit.

A Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézet Csanyi úti Idősek Otthonában Ilonka nénit a lakótársai, a családtagok, az ott dolgozók, városunk vezetése nevében pedig Rosta Ferenc alpolgármester, valamint dr. Réczi László önkormányzati képviselő vett körül a jeles nap alkalmából.

Dinnyés Jánosné 1926. január 2-án, a Kecskemét melletti Matkópusztán született. Szülei tanyán éltek és gazdálkodásból tartották el a héttagú családot. Ilonka néni a tanyasi iskolában 6 osztályt végzett, majd ezt követően varrást tanult. Sokat segített szüleinek a mezőgazdasági és egyéb munkákban is. Szeretetben és egyetértésben élt a nagy család.

1946-ban ment férjhez és házasságukból hat gyermekük született. Az apósáéknál laktak, majd földet és egy tanyát kaptak és odaköltöztek. Szülői hagyományok szerint szintén gazdálkodásból élt a család. Ilonka néninek jelenleg három fia él, egy kisgyermekük már egészen pici korában meghalt. Csakúgy, mint gyerekkorában, a házasságban is szép családi életet éltek. Templomba jártak, ünnepeket ültek, disznóvágáskor pedig mindig nagy családi összejövetelt tartottak.

Minden fia szakmát tanult, férje pedig időskorában portásként dolgozott. Onnan is ment nyugdíjba. 66 évi házasság után, melyet megértésben és szeretetben töltöttek, 2012-ben elveszítette férjét. Noha gyermekeivel Ilonka néni mindig szeretetteljes kapcsolatot ápolt, egészségi állapota azonban folyamatosan romlott. Először fiához költözött, majd 2013-ban döntöttek úgy, hogy beköltözik az otthonba.

Ilonka néni nagyon gyorsan beilleszkedett az otthon életébe és a kétágyas szobában első szobatársával rögtön baráti kapcsolatot alakított ki. Szinte mindenhova együtt jártak. Épp ezért viselte meg Ilonka nénit, hogy szobatársa egy évvel ezelőtt elhunyt. Mégsem adta fejét a keserűségnek, inkább próbálja minden idejét lekötni a foglalkozásokon. Rendszeresen részt vesz az imaórákon, nóta délutánokon, rendezvényeken és ünnepségeken.

Sokat segít a lelki fájdalmak leküzdésében az is, hogy Kiskunfélegyházán élő Gyula fia szinte minden nap látogatja, de a kunszállási fiáék és a volt szomszédok, volt barátnők is rendszeres vendégei Ilonka néninek, emellett pedig nyolc unoka és hét dédunoka melengeti szívét nap, mint nap.

Kívánjuk Neki mi is tiszta szívünkből, hogy tartsa meg a Jóisten egészségben és békességben még sokáig szerettei körében a szépkorú Ilonka nénit!

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 17. 10:27, kedd | Helyi

Egy álom megvalósulása: Soltvadkert elkerülő útjának ünnepélyes átadása

Soltvadkerten történelmi jelentőségű pillanatra került sor.

2024. December 17. 09:14, kedd | Helyi

Meleg ebéd a hajléktalanszálló lakóinak

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata meleg ebéddel járult hozzá a hajléktalanszálló ellátottjainak szombati, adventi ebédjéhez december 14-én.

2024. December 16. 14:19, hétfő | Helyi

A szép karácsonyi dalok megmelengették a szíveket

Az adventi időszak izgatott forgatagában mindig megnyugvást nyújt a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusának hagyományos adventi hangversenye.

2024. December 16. 08:06, hétfő | Helyi

Lobog már az öröm lángja is

A harmadik láng is fellobbant városunk adventi koszorúján december 14-én, (szombaton).