Az országos elismerést a védőnők napján vehette át Budapesten. A díj kapcsán a BAON újságírója beszélt a közkedvelt védőnővel.

–Tudott a jelöléséről?

– Semmit nem tudtam. Minden titokban, a hátam mögött történt. Utólag derült ki, hogy Kertész Györgyi jelölt. És az is, hogy mekkora lakossági összefogás volt a háttérben. Az örömhírről is csak a napokban értesültem. Kaptam egy meghívót a Védőnők Napjára, de nem foglalkoztam vele különösebben. A csatolmányban viszont volt még egy levél, amiben közölték velem, hogy a kistelepülések kategóriájában engem választottak az év védőnőjének.

– Hogy fogadta a hírt?
– Nagyom meghatódtam. Felhívtam a lányomat és a páromat, de nem tudtam megszólalni, csak sírtam. Ennek a díjnak a súlyát, a magasztosságát az adjam számomra, hogy tudom mennyien álltak a jelölés mögé, hogy összefogott az egész a falu. Ez azt jelenti számomra, hogy elégedettek azzal, amit itt harmincnyolc éve csinálok.

– Miért épp ezt a pályát választotta?
– Eredetileg kémia-biológia szakos tanár szerettem volna lenni. De amikor végeztem, nem indult ilyen szak Szegeden, más párosítást pedig nem akartam. Keresztanyámnak épp akkor volt kisbabája­, nála­ nyaraltam, ott láttam, mit is csinál egy védőnő. Keresztanyám bíztatott, hogy ez olyan szép hivatás. Meggyőzött, így jelentkeztem a főiskolásra, ahol még az első években azon ábrándoztam, hogy később egy egészségügyi szakközépiskolában fogok tanítani. A második évtől már tudtam, hogy ezt a szakmát nekem találták ki. Az én tulajdonságaimmal ez a munka nagyon jól összeegyeztethető. Szeretem az embereket, szeretek segíteni másokon, szeretem a gyerekeket, át tudom élni az emberek problémáját.

– Kezdetektől Jászszentlászlón dolgozik?
– Amikor végeztem a főiskolán, már előtte két éve üres volt a védőnői állás itt a faluban. Mivel szanki vagyok, nagyon szerettem volna a szüleimhez közel elhelyezkedni. Még nem is volt a diploma a kezemben, de július elsejével már „szaladtam” ide dolgozni. Azóta táppénzen sem voltam. Zömében egyedül láttam el a körzetet, amihez Jászszentlászló mellett Móricgát is hozzátartozik.

– Mennyit változtak a szülők és a gyerekek?
– Sokat. A kismamák probléma esetén bújják az inter­netet, de nem mindig a megfelelő információt találják meg, ezért sokszor kétségbeesetten hívnak. Ebben a felgyorsult világban a gyerekeknél is minden előbb van. A negyedikes lányokhoz ­járok a Nagy lány leszek, hatodikosokhoz pedig a Nagy lány lettem ­című beszélgetésekre. De idén a harmadikos fiúkhoz hívtak beszélgetni szerelmi témában. Védőnőként napi kapcsolatban vagyok az iskolával, végzem a szűrővizsgálatokat, szervezem a védőoltásokat. Ezenkívül egészségneveléssel kapcsolatos foglalkozásokat tartok. Idén például­ elsősegélynyújtást tanítottam a felső tagozatosoknak. Volt amikor életmód- és csecsemőápolási szakkört is tartottam. Nagy szükségük van a gyerekeknek ezekre az információkra.

– Ha most visszatekint, hogy érzi, valóban ez volt az ön útja?
– Igen. Soha nem bántam meg. Ha újrakezdeném, akkor is védőnő lennék. Nagyon hamar rájöttem, hogy itt rengeteget taníthatok, ez az a pedagógusi állás, amire én vágytam. Nem volt két egyforma napom. Minden nap újabb és újabb kihívások elé állít. Nehéz is ebből kilépni, ha szabadságon vagyok, akkor is bemegyek az egészségházba, mert az a második otthonom.