A Nyugat-Ausztráliai Egyetem sport biomechanikai szakértője, Fausto Panizzolo, krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek járásmódját vizsgálta, majd összehasonlította egészséges, korban és állóképességben megegyező önkéntesek járásával.

Vizsgálatából az derült ki, hogy a szívelégtelenségben szenvedő emberek ugyanolyan sebességgel és ugyanúgy járnak, mint az egészségesek, kivéve azt, hogy a bokaizmaiknak sokkal keményebben kell dolgozniuk ahhoz, hogy tartsák az iramot. „Mivel specifikus különbségeket találtunk a szívelégtelenségben szenvedő betegek izmaiban a valamivel kevesebbet edző egészséges alanyokhoz képest, úgy véljük, hogy a betegség valamilyen sajátossága nagyobb mértékben befolyásolhatja a gázlóizmokat” – magyarázta Dr. Panizzolo.

A gázlóizom (musculus soleus) a lábikra hátsó részén elhelyezkedő, a térdtől a sarokig húzódó erős izom, amelyet az álláshoz és a járáshoz használunk. A kutatás során a szakértők biomechanikai méréseket végeztek hat krónikus szívelégtelenségben szenvedő férfin és négy nőn, miközben futópadon sétáltak különböző sebességekkel, majd eredményeiket 11 egészséges emberével vetették össze. Dr. Panizzolo elmondta, hogy az eredmények alapján az derült ki, hogy a krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek kisebb lábikraizommal rendelkeznek, és ezért ennek nagyobb erőt kell kifejtenie. A szakértők szerint lábikrájuk közel maximális kapacitásán dolgozhat, és ez korlátozhatja a betegek testmozgási képességét. A szívelégtelenségben szenvedő emberek járás közben nagyobb mértékben hagyatkoznak a bokájukra, mint a csípőjükre, ezért Dr. Panizzolo szerint nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a lábikra izmaik, különösen a gázlóizmuk edzésére.