Városlista
2024. december 4, szerda - Barbara, Borbála

Hírek

2024. December 03. 13:41, kedd | Helyi
Forrás: Cs.Adrienn

200 éve született Boczonádi Szabó József

200 éve született Boczonádi Szabó József

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület közösen szervez megemlékezést a nagynevű altábornagy születésének évfordulója alkalmából.

A koszorúzással egybekötött ünnepséget december 3-án délelőtt Boczonádi Szabó József Kossuth utcai mellszobránál, az egykori helyőrségi klub előtti téren tartották.

A megjelenteket Fekete Beatrix a Kiskun Múzeum munkatársa köszöntötte, külön kiemelve Balla László és Rosta Ferenc alpolgármestereket, Kállainé Vereb Máriát, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnökét és a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület megjelent tagjait.

- Manapság gyakran halljuk azt a jótanácsot, hogy Éljünk a jelennek! Ez így is van: a jelenben kell élnünk. Azonban érdemes néha visszatekinteni a múltba, és nem is csak a személyes életünkre. Így az emlékezetünkben tudjuk tartani azokat, akik példaértékű életet éltek – mondta köszöntő beszédében Fekete Beatrix, majd felkérte dr. Tarjányi Józsefet, hogy ossza meg gondolatait a jelenlévőkkel.

A félegyházi kulturális élet ismert és tiszteletben álló személyisége beszédében bemutatta Boczonádi Szabó József életének főbb állomásait, méltatta életművét és katonai pályafutását. Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy a mai félegyházi lokálpatriótáknak még nagyon sok feladatuk van Boczonádi Szabó József emlékének ápolásában.

Így például a város iskoláiban helytörténeti órákon kellene a diákokkal megismertetni a magyar honvédség egyik kiemelkedő katonai vezetőjét, aki jelentős szerepet játszott a szabadságharc idején.

Dr. Tarjányi József felhívta a figyelmet arra is, hogy ápolnunk kell az altábornagy Felsőtemetőben található, obeliszkkel dísztett sírját. Megjegyezte, hogy ebben teljes mértékben kiveszi a részét a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület, melyért ezúton is köszönetet mondott.

A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja megemlítette azt is, hogy idén kéréssel fordultak az önkormányzathoz, miszerint az Oncsa-telep Felsőtemetőre néző házsorának névtábláját a B. Szabó Józsefről Boczonádi Szabó Józsefre javítsák át, mely részben már megvalósult.

Végezetül dr. Tarjányi József azt is elmondta, hogy a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület közbenjárásának köszönhetően a Kaposváron 2016-ban Boczonádi Szabó József tiszteletére állított fehér márványoszlop Félegyházára fog kerülni, mert 2023. januárjában a MH 64. Boczonádi Szabó József Logisztikai Ezred új neve MH Lahner György 2. Ellátóezred lett, így az emlékműnek méltó helyet kell keresni.

- Úgy véljük a legmegfelelőbb hely az öreglaktanya előtt lenne és az emlékoszlop elhelyezését követően az épület is viselhetné a továbbiakban a Boczonádi Szabó József nevet – zárta beszédét dr. Tarjányi József.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 01. 12:35, vasárnap | Helyi

Evezés és kerékpározás: hálózatos turisztikai fejlesztésekre pályázik a vármegyei önkormányzat

Bugacon, az Aranymonostor Látogatóközpontban tartotta novemberi ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés.

2024. December 01. 12:04, vasárnap | Helyi

Adventi hangulat a Gyermekbirodalomban

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár gyermekbirodalmában izgalmas készülődéssel telt november utolsó délelőttje.

2024. December 01. 09:16, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2024. december 1. - ADVENT 1. VASÁRNAPJA