Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2015. December 24. 14:00, csütörtök | Helyi

Az adventi forgatag záró előadására december 23-án a késő délután órákban a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Koncertfúvós Zenekar fiataljai vállalkoztak.

A fülbecsengő karácsonyi dalok sora méltó befejezésévé váltak az adventi időszak nagysátorban fellépő művészeinek.

Nem volt olyan nézelődő, aki az idő tájt megfordult városunk karácsonyfájának környékén, hogy ne tekintsen be kíváncsiskodva a sátorba. A fiatalok nagy feladatot vettek a vállukra azzal, hogy a szezonális jellegű darabokat begyakorolják, hiszen ezeket a műveket az év más napjain nem játsszák fellépéseiken, külön kellett készülniük e kivételes alkalomra. A kemény munka azonban láthatóan meghozta gyümölcsét, mert az egyre duzzadó létszámú közönség a koncert végén elismerő tapsviharral jutalmazta a fiatalokat.

Kis-Fekete Vilmos, a zenekar vezetője elárulta, hogy a Karácsonyi koncerten a rutinos zenekari tagok mellett az utánpótlás is szerepet kapott, és a lehető legjobbat nyújtották tudásukból. Az összetartó közösség pedig ugyanolyan szeretetet és segítőkészséget mutat a kis újoncok iránt, mint azokkal a társaikkal szemben, akikkel már összeszoktak a gyakorlások és fellépések alkalmával. S az utóbbiról elmondhatjuk, hogy szerencsére mi félegyháziak sokszor lehetünk csodálatos előadásuk fül- és szemtanúi.

Legyünk hát büszkék városunk szülötte tehetségeinkre!

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi

Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál

2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi

Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán

A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.

2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Április 28. 14:31, kedd | Helyi

Helvécián újra életre kelnek a sínek