Hírek
2015. December 17. 12:03, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
237 baba született idén Kiskunfélegyházán
Kiskunfélegyháza vezetése minden évben karácsony közeledtével köszönti legújabb polgárait.
Ezúttal a mai nap folyamán (december 17-én) a délelőtti órákban került sor az ünnepélyes eseményre a Városháza Dísztermében, ahol Csányi József, városunk polgármestere köszöntötte a megjelent szülőket és gyermekeiket. Városunkban 237 gyermek született 2015-ben és ebből 188-an jelentek meg az ünnepi műsoron, s a négy ikerpárból kettő pár tisztelte meg jelenlétével az eseményt.
Noha nem a mi kórházunk szülöttei még sajnos a kicsik, de remélhetőleg a Félegyházi Kórházban márciusban befejeződő beruházási munkálatokat követően megnövekedik a lehetősége annak, hogy helyreálljon a szülészet és a gyermekosztály városunkban – mondta Csányi József az ünnepségen megjelenteknek.
Az esemény színvonalát a Battyhány Lajos Általános Iskola tanítványai emelték, felkészítő tanáruk: Molnár Elvira jóvoltából. A megjelent családok énekeket és csengettyűvel előadott darabokat hallhattak a diákoktól, de nagy sikere volt a ráolvasó stílusban előadott sorolónak és az egyéni előadású mesének is.
A szórakoztató műsor után a gyerekek szülei a Karitász jóvoltából bébiételeket, a Polgármesteri Hivataltól pedig a karácsonyi készülődéshez némi anyagi hozzájárulást és emléklapot vehettek át.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.












