Hírek
2015. Augusztus 16. 17:00, vasárnap |
Bulvár
Forrás: origo.hu
250 kilós kenyeret sütnek Szent István ünnepére
A Kárpát-medence kenyereként egy 250 kilós cipót sütnek Szent István napjára Szolnokon, majd felszentelése után szétosztják az ünneplők között.
A kenyeret a székely Diószegi László mesterpék vezetésével öt határon túli város pékmestere dagasztja, gyúrja egybe augusztus 19-én a Szolnoki Művésztelepen, ahol két évvel ezelőtt épült meg Közép-Európa legnagyobb székely kemencéje - mondta el a részletekről Harcsa Béla, a Szolnok Televízió cégvezető-főszerkesztője, az esemény főszervezője. A hatalmas cipót Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke emelik ki a kemencéből az ünnep reggelén.
Kettőt sütnek
A Tisza-parti város központi ünnepségen megszentelni tervezett 250 kilós cipóhoz forrásvizet, burgonyát, sót, kovászt és élesztőt küldtek a programot segítő városok. Szolnokon a Kolozsvári Magyar Napokra is készül egy hasonló nagyságú testvérkenyér, amellyel Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke augusztus 20-án reggel indul a nagyvárosba.
2011-ben indult a kezdeményezés
Szolnok város és a Szolnok Televízió 2011-ben indította útjára hagyományteremtő céllal a Nemzet kenyere - 2013-tól a Kárpát-medence kenyere - címet viselő, Szent István király napján megrendezendő programját. Ennek központi eseménye a határokon átívelő összefogással készülő, rekordméretű kenyér megsütése és megszentelése.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
2026. Március 11. 15:00, szerda | Bulvár
Csaknem kéttucatnyi jéghorgászt mentettek ki a kanadai hatóságok egy Huron-tavon elsodródott jégtábláról
A Huron-tavon elsodródott jégtábláról, helikopterekkel mentett ki az ontariói tartományi rendőrség 23 embert, akik későn vették észre, hogy a jég, amelyen horgásztak, elszakadt a parttól - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
2026. Február 28. 18:00, szombat | Bulvár
Bryan Adams decemberben az MVM Dome-ban lép fel
Nyolcadik alkalommal érkezik koncertezni Magyarországra Bryan Adams. A világhírű kanadai rocksztár két évvel ezelőtti estje után december 16-án ismét az MVM Dome-ban lép fel.
