Hírek
2020. Április 14. 12:16, kedd |
Helyi
Forrás: Radio Smile
30 napos kihívást tett közzé a PG
A Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézményében is távoktatásban dolgoznak a tanárok és diákok.
Az átállás informatikai iskola lévén könnyen ment, de a személyes kontaktus a nevelőknek is hiányzik, mondta el a RadioSmile műsorában Rokolya Csaba igazgató, aki arról is beszámolt, hogy egy 30 napos kihívást is közétettek az iskola közösségi felületén.

(Fotó: infokiskunfelegyhaza.hu / Rokolya Csaba a PG igazgatója)
- Mivel mi alapvetően informatikai iskola vagyunk, ezért mondhatjuk úgy „illett” viszonylag jól venni a vírushelyzet következtében elénk gördülő akadályt. Tulajdonképpen már számítottunk rá, hogy előbb-utóbb bezárulnak az iskolák kapui. Mi próbáltunk már előre gondolkodni, és kiválasztani azt a platformot, amit használni szeretnénk. Így amikor március 6-án már nem jöttek a diákok iskolába mi már tudtuk, hogyan fogjuk folytatni a munkánkat. Mi a Google ClassRoom felületét választottuk és az elmúlt hetek bebizonyították, hogy ez jó döntés volt. Akkor hétfőn reggel tartottunk a kollégáknak egy oktatást és már keddtől el is tudtuk kezdeni a tanítást, ami azóta is zökkenőmentesen működik. Első lépésként felmértük a diákok eszközellátottságát, és akiknél nem volt otthon számítógép, azoknak iskolai eszközökkel segítettünk. Minden tiszteletem azoké a tanártársaimé, akik nem igazán rendelkeztek korábbról számítástechnikai tapasztalatokkal, mégis sikerrel vették az akadályt és gyorsan elsajátították az online oktatáshoz szükséges alapokat – monda el a rádió reggeli műsorában az iskola igazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a távolság ellenére az iskola próbálja összetartani a közösséget.
- Kitaláltunk egy 30 napos kihívást, ami alapvetően az Instagramunkon fut. Itt a diákok különböző feladatokat teljesíthetnek nap, mint nap. Nagyon örülünk annak, hogy egyre többen vesznek részt és nemcsak PG-sek, hanem külsősök is. Ezáltal próbáljuk kicsit egyben tartani a közösségünket.
Nem egyszerű a helyzet, de igyekszünk a legjobbat kihozni belőle – tette hozzá bizakodva Rokolya Csaba igazgató.
(Hír forrása: RadioSmile)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
