Hírek
2016. Január 09. 10:00, szombat |
Helyi
Forrás: hazipatika.com
40 felett minden nőnek kötelező
A kevés mozgásnak is van értelme.
Egy összegző kutatás szerint azok a nők, akik a menopauzát követő négy évben rendszeresen mozognak, jelentősen csökkenthetik a daganatos betegség kialakulásának rizikóját.
Az Independent brit lap értesülései szerint a kutatás megállapította, hogy már azok is, akik csak kevés testmozgást végeztek, 10 százalékkal csökkentették a rák kockázatát.
Az amerikai rákellenes szövetség, az American Association for Cancer Research szakfolyóiratában megjelenő anyag 37 korábbi kutatást összegzett, amely összesen 26 év vizsgálati anyagait tartalmazza. Eszerint a rendszeres testmozgás bármely életkorú nők esetében 12 százalékkal csökkentette a daganat kialakulásának esélyét.
A menopauza után a legnagyobb a mellrák kialakulásának rizikója, ráadásul minél később jelentkezik, annál agresszívabb lehet a daganat. A kutatás szerint azok a nők, akik hetente legalább négy órát sétáltak, vagy ennek megfelelő testmozgást végeztek már csökkentették a kockázatot.
Az elemzők egy nyolc éven át tartó francia kutatás során mintegy 60 ezer nő által kitöltött kérdőíveket is megvizsgáltak. Közülük 2155-nél diagnosztizáltak mellrákot. A diagnózis átlagosan 10 százalékkal ritkább volt azoknál, akik rendszeresen mozogtak a menopauzát követő négy évben. A kockázatot nem csökkentette, ha valaki, akár 5-9 éven át rendszeresen mozgott, de a menopauzát követően abbahagyta a sportolást.
Ez a kutatás az első, amely rámutatott, hogy milyen szoros és azonnali összefüggés állapítható meg a testmozgás és a daganatos megbetegedések között.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
