Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat vb-ezüstérmes (1954), olimpiai aranyérmes (1952) jobbhátvédje, tájékoztatta Buzánszky Jenő fia a fourfourtwo.hu-t.

Buzánszky Jenő december 12-én került az esztergomi kórházba, ahol megoperálták. Karácsonyi ünnepségekre, megemlékezésekre szóló meghívásinak azt követően már nem tudott eleget tenni. A műtét után az intenzív osztályra került, állapota négy nappal a beavatkozás után is kritikus volt. A rákövetkező héten ismét meg kellett őt műteni. Szenteste előtt két nappal ifjabb Buzánszky Jenő arról tájékoztatta az édesapjáért aggódókat, hogy a beteg percekre magához tér ugyan, és kommunikál is, a beszéd azonban nagyon nehezére esik.

„Nincs étvágya sem, mesterséges táplálásra szorul, s bár az orvosok szerint stabilizálódott az állapota, fontos volna, hogy elfogadja a táplálékot és visszatérjen az életkedve." – mondta Buzánszky Jenő fia. A karácsonyi ünnepek után, de még szilveszter előtt a volt klasszis az intenzív osztályról a belgyógyászatra került, szervezete nagyon legyengült, hangulata ingadozó volt. Minimális ételt és italt fogyasztott.

Ifjabb Buzánszky Jenő a Nemzeti Sportnak adott, a január harmadikai lapszámban megjelenő nyilatkozatában annyit mondott: „Innentől kezdve már csak a jóisten tudja, hogy apu állapota hogyan s merre változik…”

A legendás Aranycsapat kezdő tizenegyéből utolsóként távozó Buzánszky Jenő vasárnap este nyolckor hunyt el. Az 1954-es svájci vb-n ezüstérmet szerző magyar válogatott keretéből Várhidi Pál és Tóth József él még.

AZ ARANYCSAPAT LEGHÍRESEBB ÖSSZEÁLLÍTÁSA

Grosics Gyula (1926–2014) – Buzánszky Jenő (1925–2015), Lóránt Gyula (1923–1981), Lantos Mihály (1928–1989) – Bozsik József (1925–1978), Zakariás József (1924–1971) – Budai II László (1928–1983), Kocsis Sándor (1929–1979), Hidegkuti Nándor (1922–2002), Puskás Ferenc (1927–2006), Czibor Zoltán (1929–1997)
Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv (1906–1986)

BUZÁNSZKY JENŐ – NÉVJEGY

Született: Újdombóvár, 1925. május 4.
Sportága: labdarúgás
Posztja: védő
Klubjai: Dombóvári Vasutas, Pécsi VSK (1946–1947), Dorogi Bányász (1947–1960)
Válogatottság/gól: 49 mérkőzés/0 gól
1945–1946-ban elvégezte a MÁV Vasúti Tisztképzőt, 1964-ben szakedzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán. Kezdetben a MÁV-nál, majd 1947-től 1978-ig a Dorogi Szénbányáknál dolgozott.
Sportolói pályafutását a Dombóvári Vasutasnál kezdte, azután a PVSK, később a Dorogi Bányász játékosa volt. Összesen 274 NB I-es mérkőzésen futballozott.
Szerepelt az Évszázad mérkőzésének nevezett londoni találkozón, amelyen az Aranycsapat 6:3-ra győzött Anglia ellen. 1952-ben, Helsinkiben tagja volt az olimpiai bajnokcsapatnak, 1954-ben ezüstérmet nyert a svájci világbajnokságon. 1960 és 1973 között edzősködött.
Az 1990-es években különböző vezetői posztot töltött be a Magyar Labdarúgó-szövetségben.
2011. április 26-án Grosics Gyulával együtt átvette a Nemzet Sportolója elismerést.
2014 novemberében – a vívó Nagy Tímea társaságában – beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai közé.