Hírek
2017. Október 26. 13:49, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
90 évesen is kerékpárral megy piacra Rozika néni
A Jó Emberek, sosem maradnak egyedül – gondoltam magamban, mikor október 26-án István Mihályné Rozika néninél jártunk, hogy a város nevében Balla László alpolgármesterrel felköszöntsük Őt születésnapján.
István Mihályné Rozika néni, 1927-ben született Öcsödön, egy nyolc gyermekes család negyedik gyermekeként. Szülei otthoni gazdálkodásból tartották el a népes családot. Édesapja az Öcsödi Községházán teljesített szolgálatot. Édesanyja pedig a nyolc gyermek ellátásáról és a háztartás vezetéséről gondoskodott.
Rozika néni a 6 elemi iskola elvégzése után egy tanító házaspárhoz került, mint házvezetőnő, majd húszéves korában a munka Kiskunfélegyházára szólította, ahol még két elemi elvégzése mellett házvezetőnői, illetve gyermeknevelői teendőket látott el egy orvos családnál. Később munkájának jelentős részét az akkori Vegyipari Gépgyárban végezte, ahol darukezelőként főállásban 38 évet dolgozott.
Nyugdíjazását követően visszavárták, így még 2 évet töltött munkában. Végül 40 év munkaviszony után döntött úgy, hogy megpihen és élvezi a nyugdíjas éveit. A Vegyipari Gépgyárban ismerte meg leendő férjét is, akivel családot alapított, és a házasságból egy fiúgyermek született. Sajnos már a férje és gyermeke sem lehetett jelen a születésnapi köszöntőn, mert elhunytak. 8 testvére közül is már csak hárman élnek, akik közül sajnos egy sem lakik Kiskunfélegyházán. A magány mégsem látszik Rozika nénin.
Kedves szomszédasszonyával - aki korabéli – nagyon sokat beszélget. Sétálgatnak a lakóház körül, üldögélnek a padon és úgy vitatják meg mindennapjaikat. Barátnőjének népes családja van, így a 14 dédunokáról, az unokákról és a gyerekekről van mit beszélni.
Rozika néni korát meghazudtolva még vidáman kerékpározik a főutcán. Ha úgy tartja kedve, elindul a piacra, bevásárol, majd otthon megfőzi a szerzeményét. Minden másnap főz, mivel nagyon keveset eszik. Mikor egyszer elesett, akkor hozatta az ebédet, de a napi menü neki 3 napig elég volt. Így már alig várta, hogy felépüljön és főzhessen.
Rozika néni szabadidejében szívesen kézimunkázik, köt, horgol, és csodálatos gobelineket készít, melyek mai napig a lakását díszítik. Mikor a hosszú élet titkairól faggattuk, csak annyit mondott mosolyogva, hogy a kiegyensúlyozott élet titka, a szorgalmas munkavégzés és a folytonos küzdelem az élet viszontagságaival szemben.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.












