E kivételes ünnep alkalmából Rosta Ferenc alpolgármester kereste Őt fel otthonában, hogy virágcsokorral és Orbán Viktor miniszterelnökünk kézjegyével ellátott emléklappal köszöntse fel.

A szépkorú Erzsike néni fia, menye és legjobb barátnője társaságában fogadta a kedves vendéget, süteménnyel, üdítőitallal kínálta. Sugárzó életereje és derűlátása magával ragadta látogatóját, pedig Erzsike néninek nagyon nehéz élete volt.

Fuksza Pálné (születési név: Rózsa Erzsébet) 1933. március 27-én született Kiskunfélegyházán. Szegény családba érkezett, Rózsa János és Nánási Ágnes hatodik gyermekeként. Nyolcan voltak testvérek, sokat kellett nélkülözniük sajnos éheztek is sokszor. Amikor már nagyobbacska lett anyukájától megtanulta, hogyan készítse a kenyeret és miként gondoskodjanak egymásról, míg a szülők dolgoztak. Ő is munkát vállalt pásztorkodott, amiért ételt, használt ruhákat és cipőt kapott, hogy elmehessen iskolába. A cipőt a testvérek felváltva használták, hogy mindegyikük tanulhasson. Tizenkét éves korában már a földeken nehéz fizikai munkát végzett, ökrökkel szántott, vetett és aratott. A munkájáért kapott bérrel a szüleinek segített a család nehézségein. Két fia született Pál (1954.09.28), aki 14 éve már, hogy sajnos nincs az élők sorában és Imre (1955.10.19.), aki jelenleg is legfőbb támasza. Erzsike néninek négy unokája és hat dédunokája van.
Kilencven évesen sem tétlen, mindennapjait most is munkával tölti, földet művel, állatokat nevel Imre fiával Petőfiszálláson, egy 819 m2-es földdel rendelkező tanyán.

- Kerékpárral betekerek a központba, ahol egy ismerős udvarán otthagyom a biciklit, majd buszra szállok és kimegyek a tanyára. A fiam elém szokott jönni, ha sok a csomagom. 3-4 napig is ott vagyok a tanyán. A menyem főz és azt esszük. A tyúkok és a birkák ellátása mellett műveljük a földet is. Most is már fordítanám a kertet, ha nem itt lennék – mondta nevetve Erzsike néni, aki már 53 éve lakik kossuthvárosi kertes házában, ahol a háziasszonyi teendői mellett még a virágoskertet és a ház környékét is rendben tartja.

- Kilenc éve már annak, hogy biciklizés közben elütöttek, azóta szögecs van a lábamban. De minden rosszban van valami jó, hiszen ennek a balesetnek köszönhetem a barátnőmet – árulta el Erzsike néni és elmesélte, hogy a kórházban ismerkedtek össze a hetvenes éveiben járó utcabéli asszonykával, akivel a legjobb barátnők lettek.

- Nagyon sokat segít nekem, szinte nem látunk egymás nélkül. Ő is özvegyasszony és én is, ráadásul minden problémámat átérzi, hiszen Ő sem fiatal már – tette hozzá.

Erzsike néni víg kedélye még az életének árnyoldalait is enyhítette, örökös pozitív hozzáállása a dolgokhoz és tenni akarása minden bajon átsegítette az elmúlt kilencven évben. Mélyen barázdált, dolgos két keze árulkodik arról, hogy még napjainkban is úgy dolgozik, ahogy erejéből telik.

- Sajnos csak a szám a nagy, a tehetségem már egyre kevesebb – mondta ezt is nevetve és olyan csillogó szemekkel, melyek meghazudtolják azt a nehézségekben és nélkülözésben bővelkedő, kemény munkával telt kilencven évet, melyet erős akaratának és mindig derűlátó természetének köszönhetően maga mögött hagyott.

(Képek: Fábián Adrienn)