Hírek
2023. Május 24. 09:27, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
A 21. Balatoni Hal- és Borünnep, valamint gyermeknapi programok várják a látogatókat Balatonfüreden

A pünkösdi hétvégén rendezik meg a 21. balatoni bor- és halünnepet Balatonfüreden, a rendezvényt gyermeknapi programok is színesítik.
A jövő hét végén kezdődő négynapos fesztiválon a balatoni borászatok kínálata mellett kézműves sajtokat és halételeket lehet majd kóstolni, fellép mások mellett Szalóki Ági és a Góbé zenekar, valamint Petőfi Sándor születésének évfordulójáról is megemlékeznek. A programsorozatot Figula Mihály, a tavalyi Év Bortermelője-díj nyertese nyitja meg jövő pénteken, a rendezvényen kilenc borászat kínálja majd italait. A nyitónapon fellép Balatonfüred Város Fúvószenekara, a Góbé zenekar mellett a Hajdu Klára & Szakonyi Milán Duó valamint közreműködik az Antal Gábor Trió.
Szombaton Szalóki Ági gyerekkoncertjén kívül alkotóműhely-foglalkozáson vehetnek részt a legfiatalabbak, ahol egyebek mellett papírsárkányt készíthetnek. Lesz pékmesterség bemutató és foglalkozás, meghallgathatják az érdeklődők a Mesemanók együttes gyerekműsorát.
Vasárnap a városi Gyermeknapon a Liliput kisvonat ingyen szállítja a gyerekeket és az őket kísérő felnőtteket, lesz gyerek horgászverseny, a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja keretében pedig természettudományos kísérleteket lehet majd figyelemmel kísérni.
A nagyszínpadon a Mesekocsi Színház társulatának gyermekelőadása látható majd, lehet bohócdoktorokkal találkozni, lesz rendőrségi bemutató, az estét a Füred Dixieland Band koncertje zárja.
Hétfőn kutyakiállítás látható a Magyar Komondor és Kuvasz Egylet szervezésében. A nagyszínpadon a Bergengóc Zenegóc gyermekműsora szórakoztatja a kicsiket.
A rendezvényen bemutatkoznak a nemzeti parkok is, a látogatók átfogó képet kaphatnak Magyarország természeti, ökoturisztikai, kulturális kínálatáról.
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára emlékezve szombat este a nagyszínpadon a Ghymes zenekar alapítója, Szarka Gyula Petőfi dicsérete című koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. Vasárnap ugyanott Petőfi Sándor megzenésített vereseit hallhatja a közönség Felül a gálya címmel, a Holdongolf Project zenés standup előadását Kathy Zsolt színművész Petruska András gitárművész és Maszkura Bíró Szabolcs harmonikaművész tolmácsolásában láthatják az érdeklődők.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Június 04. 08:41, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2023. június 4. - Szentháromság vasárnapja
2023. Június 04. 08:40, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2023. június 4. - Szentháromság vasárnapja
2023. Június 03. 20:05, szombat | Helyi
Eszes Hunok
Az elmúlt hetekben „II. András kora”- címmel regionális történelemversenyt rendeztek a Dózsa György Általános Iskolában.
2023. Június 03. 20:01, szombat | Helyi
Nem titok a szép eredmény
A TITOK Oktatásszervező Bt. által szervezett országos, német levelező versenyen nagyon szép eredmények születtek.