Hírek
2016. Június 11. 14:13, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
A békesség magjához a tisztaság és a rend a legjobb termőföld
Magyarországon a Dózsa György Általános Iskolában próbálták ki először az 5 S japán módszert a Clean Up Japan és több félegyházi cég támogatásával.
Június 10-én (pénteken) az iskola tanulói ünneplőbe öltözve köszöntötték a Clean Up Japan delegációját és városunk vezetőit. Ezt követően a gyerekek a pedagógusok és szülők segítségével, a japán és román segítők irányításával lefestették az iskola kerítését, a mászókákat, a kültéri padokat és kerékpártárolókat. Megújulhatott a közös munka keretei között a távolugró gödör és sportpálya is, de új hálókat is szereltek a futball kapukra és a futópályára is új salak kerülhetett.
Városunk polgármestere Csányi József megköszönte a program megvalósítását segítő japán és román szakemberek munkáját és segítőkészségét, mellyel a gyerekeket rávezették, hogy miként kell tudatosan megóvni és megtisztítani környezetüket. Minden bizonnyal másként fognak tekinteni a diákok ezekre a tárgyakra és őket körülvevő eszközökre, hiszen saját kezük munkája tette széppé és újjá őket.
„Ha tisztán tartjuk a környezetünket, akkor békességet teremtünk magunk körül” – vallja a Clean Up Japan elnöke Yoshihito Tanaka. A Dózsa György Általános Iskola diákjai pedig lehetőséget kaptak arra, hogy segítőik révén elinduljanak egy olyan úton, mely japánban már bevált módszer az iskolák tisztán tartására és a gyerekek környezettudatos nevelésére.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi
Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál
2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi
Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán
A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.
2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.












