Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2018. Július 01. 18:00, vasárnap | Helyi
Forrás: BAON

A citerás lányok adják az utánpótlást

A citerás lányok adják az utánpótlást

Hétfő óta zajlanak a Faluhét és Paradicsom Fesztivál rendezvényei a községben, ahol csütörtökön térségi citerás találkozót tartottak.

Az Egy húron pendülünk! elnevezésű összejövetelt második alkalommal rendezték meg és a siker ezúttal sem maradt el - adta hírül a BAON internetes hírportál.

Már az elsőnek fellépő jászszentlászlói Hangász Együttes ifjúsági csapata is jó hangulatot teremtett a Győrök Imre Sporttelepen felállított rendezvénysátorban. A Szent László Általános Iskola citeraszakkörösei – Dékány Lili Zora, Toldi Níla, Hunyadi
Maja, Zsibrita Dorina – Kun-Szabó Jánosnak, a Hangász Együttes vezetőjének irányításával adták elő műsorukat, amit nagy tapssal jutalmazott a közönség.

A többi közreműködő, a jászszentlászlói Hangász Együttes, a Zsanai Népdalkör, a szanki Kéknefelejcs Dalárda és Citerazenekar, a Csólyospálosi Hagyományőrző Asszonykórus és Kisteleki Citerazenekar is bizonyította, hogy milyen fontos szerepe van a kultúránkban a húros hangszernek.

Jászszentlászlón a helyi értéktárba is bekerültek Nagy­istók János citerakészítő alkotásai, aki több mint ötven éven keresztül készített citerákat.

A község értéktára csütörtökön újabb elemmel gyarapodott, mert Szunyi Sándor tárogatóművészete is bekerült a helyi értékek közé. Nagy András polgármestertől megtudtuk: Szunyi Sándor nemcsak tárogatójátékával érdemelte ki az elismerést, hanem azzal is, hogy a hagyományostól eltérő technológiával tárogatófúvókákat készít, amihez kevesen értenek Európában.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.