Hírek
2015. Június 04. 08:26, csütörtök |
Helyi
Forrás: BLIKK
A félegyházi kollégista fiú felelni fog tetteiért
Elképesztő ügyben, kényszermunka bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség egy 22 éves fiatalember ellen.
Elképesztő ügyben, kényszermunka bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség egy 22 éves fiatalember ellen, aki egy kiskunfélegyházi középiskola kollégiumában másfél hónapon át gyötörte szobatársait. A vád szerint masszírozásra, takarításra és ágyazásra kényszerítette, zsarolta, valamint meglopta lakótársait a fiatalember.
A férfi röviddel a beköltözése után az egyik szobatársát, egy 16 éves fiút, valamint a szemközti szobában lakó 15 éves fiút elkezdte utasítgatni. A szobatárs fiúnak rendszeresen masszíroznia kellett a vádlott hátát és napi szinten kellett beágyaznia a vádlott helyett. A másik fiúnak pedig el kellett készíteni a fiatalember házi feladatát, meg kellett töltenie a cigarettáját és takarított helyette.
Amikor ellenkeztek, akkor azt mondta, megöli őket, illetve pofozni, lökdösni kezdte a fiatalabb fiúkat. A kollégistának zsarolás miatt is felelnie kell, ugyanis engedély nélkül elvette egy másik szobatársának mobiltelefonját. Amikor az vissza akarta kérni, meg akarta verni és csak a többiek tudták megakadályozni, hogy ezt tényleg meg is tegye. A szoba zsarnoka fülhallgatót, dohányt, pulóvert és head set-et is lopott a társaitól.
A szabadlábon védekező fiatalembert a járási ügyészség 2 rendbeli minősített kényszermunka bűntettén kívül zsarolás bűntettének kísérletével és 3 rendbeli lopás vétségével is vádolja.
(A fotó illusztráció!)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.
