Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2025. November 03. 13:32, hétfő | Helyi
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Át akarta verni a szolgáltatót és a rendőröket

Át akarta verni a szolgáltatót és a rendőröket

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai csalás és hatóság félrevezetése miatt vádemelést javasolnak egy fiatal ellen, aki valamiért azt gondolta, hogy nem derül fény a csalásra.

Egy 21 éves nő idén márciusban azzal ment be a rendőrségre, hogy a vonaton ellopták a mobiltelefonját. A rendőrök kifaggatták a történtekről, ám gyanús volt, amit előadott, ezért alaposan utánajártak az esetnek.

Kiderült, hogy a lány még januárban az egyik telefontársaságtól – 0 forint kezdőrészlettel – hitelre vásárolt három készüléket félmillió forint értékben. Ezek közül aztán egyet rögtön el is ajándékozott, egy másikat pedig továbbértékesített. Mivel már vásárláskor sem állt szándékában a tartozását kiegyenlíteni, lopás elleni biztosítást kötött a holmira, és úgy gondolta, ha bejelenti, hogy az egyik telefont ellopták, azt egyáltalán nem kell kifizetnie.

A turpisság persze rögtön kiderült, és ezzel a fiatal egy csapásra két bűncselekményt valósított meg: a nyomozók csalás bűntette és hatóság félrevezetése vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A szabadlábon védekező bűnelkövető ügyét a nyomozók lezárták. Vádemelést javasolnak ellene, ezért az iratokat átadták az ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 10:21, szombat | Helyi

Ma 10 órától megnyitotta kapuit a városi jégpálya

Ma reggel 10 órakor megnyílt a városi jégpálya, ahol kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a korcsolyázás örömeit.

2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi

Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.