Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2019. Augusztus 20. 07:31, kedd | Helyi
Forrás: Adrienn

A gazdakörök lakói már megszegték az új kenyeret

A gazdakörök lakói már megszegték az új kenyeret

A haleszi és selymesi városrészben augusztus 19-én tartották a kenyérszentelési ünnepséget.

A haleszi haranglábnál megjelenteket Rádi András a haleszi gazdakör vezetője köszöntötte, majd ezt követően Csányi József polgármester osztotta meg gondolatait.

- Szívemben mindig várakozással teli örömmel és büszkeséggel jövök ide a kenyérszentelőre, hiszen államalapításunkat is ünnepeljük ezen a napon. Ez olyan ünnepe a magyar népnek, amely sem bút, sem bajt nem hozott ránk, hanem megújulást, a keresztény Magyarország megalakulását hozta. Szent István királyunk bölcsességében olyan hazát alapított számunkra a keresztény úton, mely Isten számára is kedvező volt. Mi sem mutatja jobban, hogy még a pápa is koronát küldött neki abból az alkalomból, hogy királlyá koronázták. Az elmúlt évszázadokban hagyománnyá alakult, hogy a paraszt emberek, a gazdák augusztus 20-ára az új búzából új kenyeret sütnek. Ez a becses hagyomány napjainkig fennmaradt. Ezért hálásak vagyunk önöknek – a gazdakörieknek – akik ezt a hagyományt folyamatában fenntartják.

A polgármester szavait követően Hajagos Gyula plébános mondott áldást és szentelte meg az új kenyeret, melyet azután megszegtek és szétosztottak a népes számban megjelent közönség között.

A rendezvényt a Kiskunfélegyházi Hagyományőrző Énekkar, Együd Ádám és barátai, valamint Kiss-Ákos Jenő népdalénekes színesítette előadásával.

A selymesi gazdakör a Mária-szobornál tartotta kenyérszentelési ünnepségét este hét órakor, ahol a Selymesi Népdalkör tagjai adtak elő fülbemászó énekeket.

(Képek: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza.hu)

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.