A családszociológust a változó családokról, a gyermektelenség okairól kérdeztem.

A családok azonban egyre kevésbé olyanok, amilyennek Orbán Viktor láttatja őket. Szalma Ivett a nem szokványos magyarországi családokról tartott novemberben kéthetes kurzust az ELTE-n. A családszociológust a változó családokról, a gyermektelenség okairól kérdeztem.
A csökkenő népesség víziója nem olyan kiélezett kérdés Nyugat-Európában, mint Magyarországon. Nem találkozni pronatalista gondolkodással, miszerint azért szüljünk, hogy ne fogyjon el a nemzet.
Inkább a globális túlnépesedés veszélyéről gondolkodnak – például – Németországban. Nálunk elterjedt nézet, hogy önző, aki nem vállal gyereket. Németországban viszont már megjelenik a fordítottja is.

A most válságban lévő kis család a korábbi többgenerációs családból alakult ki akkor, amikor az emberek beköltöztek a városokba, hogy a gyárakban keressenek megélhetést. Európai tendencia, hogy egyre kevesebben házasodnak és egyre kevesebb gyermeket vállalnak. Az északi, skandináv országokban kezdődött a változás: a férfiak kezdtek részt venni a családi tehermegosztásban. Hagyományosan a férfiak voltak a kenyérkeresők, a ház körüli munka és a gyereknevelés a nőket terhelte. Ha eközben kereső munkát is vállaltak, ez számított a „második műszaknak”.
Most kezdünk elérni ahhoz a szakaszhoz, hogy a férfiak és a nők is egyaránt megállják a helyüket a házimunkában és a munkaerőpiacon is.
A férfi is képes felnevelni a gyereket, nemcsak a nő. Ráadásul bebizonyosodott: sokkal törékenyebb az a család, ahol mereven kiosztják a tradicionális férfi- és női szerepeket. A partner halálával vagy a válással a felek kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Viszont stabilabb lesz a család, ha mindketten mindkét szerep betöltésére képesek. Létező trend, hogy válás után közös gyereknevelésben állapodnak meg a felek. Ennek – a szakember legalábbis úgy tapasztalja – kedvezőek a következményei. Ez a gyakorlat a skandináv országokban, a svájci bíróságok is így döntenek többnyire válóperekben. Érdemes tehát az apának is kivennie a részét a gyereknevelésből.

Elgondolkodtató tapasztalat, hogy ahol nagyobb az emberek szabadsága, ott több a gyerek. Norvégiában az úgynevezett nevelési szabadságot akkor lehet maximálisan kihasználni, ha az apák részt vesznek a gyermek gondozásában. Ezt most Németországban is kezdik bevezetni.
Ma Magyarországon viszont sokszor azért nem veszik fel a munkára jelentkező nőt, mert attól tartanak, hamarosan elmegy szülési szabadságra. Ha a gyermekgondozás a férfiak esetében is gyakorlat lenne, értelmét vesztené a megkülönböztetés.
A demográfusok szerint, ha eltekintünk a be- és kivándorlástól, a népesség akkor termeli újra magát, ha a nőknek átlagosan 2,1 gyermekük születik. Ez az úgynevezett helyettesítési ráta. Svédországban, Norvégiában 1,8-1,9 gyerek körüli a gyerekszám, tehát megközelítik a helyettesítési rátát. Nálunk és a legtöbb kelet-európai országban 1,4 körül van ez a mutató. Spéder Zsolt és szerzőtársa egy tanulmányában azt vizsgálta, mennyire valósul meg az eltervezett gyerekvállalás nálunk és más államokban. Hollandiában sikerült ez a legjobban a pároknak, míg Magyarországon teljesült a legkevésbé. A szándék megvan, de a körülmények az elszánás ellenében hatnak. Ha azt látja valaki, hogy az állása bizonytalan, elveszítheti a munkáját, ha gyereket szül, esetleg emiatt nem léptetik elő – ebben az esetben lemondhat a gyerekvállalásról. A hollandhoz hasonlóan sikeres francia példa viszont arról szól, hogy az állam rengeteg segítséggel, profi gyerekgondozók alkalmazásával, minőségi intézményekkel segíti a gyerekvállalást és -nevelést.

Az is sokat mond el a társadalmak gyerekszüléshez való viszonyáról, hogy mennyire támogatják azokat, akik csak lombikbébi-eljárással lehetnek szülővé. Nálunk például létezik egy bizarr korlátozás.
Egyedülálló nők részt vehetnek a lombikbébiprogramban, de a regisztrált élettársi kapcsolatban élő leszbikus, meleg párok nem.
Tőlük tehát megvonja az állam a gyereknevelés jogát, vagy csalásra kényszeríti őket. De az is gyerekellenes, hogy a melegek nem fogadhatnak örökbe gyereket. Mintha attól félne a döntéshozó, hogy az így felnevelkedő gyerekek „elkapják” a homoszexualitást. A jelek szerint arra nem is gondolnak, hogy a melegek viszont heteroszexuális családban nőttek fel.

Szalma Ivett úgy véli, hogy a házasodási szándék lanyhulását a világban tapasztalható bizonytalan tényezők okozzák. Ma – ellentétben az államszocializmussal – minden kiszámíthatatlan. Mobilisnak kell lenni, mert a végleges döntések bezárnak, csökkentik az esélyeket. Ezért halasztják sokan a gyerekvállalást: akkor hoznak sorsfontosságú döntéseket, amikor látják a jövőjüket. A média persze sokat foglalkozik azokkal, akik tudatosan elutasítják a gyerekvállalást. Valóban megjelent egy ilyen réteg, de ez nem jellemző Magyarországon. Német nyelvterületen azonban már találni olyanokat, akik tudatosan nem vállalnak gyermeket – állítja a kutató. Például mert szabadabban akarnak a hobbijuknak élni, többet utaznának.

Magyarországon viszont annyira erős a gyerek iránti igény, hogy ilyen példák alig bukkannak fel. Érdekes eredmény, hogy amikor az elvált férfiak új párkapcsolatait vizsgálták, kiderült: ellentétben a korábbiakkal
ma sokkal könnyebben talál párt az a férfi, aki együtt él a gyerekével.
A hazai gyerektelenek nem tudatosan vállalják ezt az életformát, hanem mert így alakul az életük. Létezik egy paradox nyomás: szülj a hazának! De akinek nincs munkája, lakása vagy párkapcsolata, és mégis szül, kihívja maga ellen a társadalom elítélését. A nő tehát csapdahelyzetben van. Hibás, ha nem szül gyereket, mert önző lény; de ha mégis szül, azzal vádolják, hogy megvonja a gyerektől a család, az apa lehetőségét, rosszat akar neki. A gyermektelenek körében folytatott vizsgálatok viszont kimutatták, hogy épp a partnerkapcsolat hiánya az oka ezeknek a döntéseknek.

A tartós kapcsolatok kialakulását az is akadályozza, hogy Magyarországon a nők iskolai végzettsége magasabb a férfiakénál – emlékeztet Szalma Ivett. A hazai tradicionális elvárás az ugyanis, hogy a házasságban a férfi keressen többet, neki legyen magasabb végzettsége.
Sok egyedülálló férfi és sok szingli nő van, de ők nem ugyanott élnek.
Az egyedülálló nők nagyvárosiak, magas iskolai végzettséggel, míg a férfiak alacsony iskolázottságú falusiak. A kereslet és a kínálat nem találkozik. Európai tendencia, hogy a magasabb iskolai végzettségű nők és az alacsony iskolázottságú férfiak körében alacsonyabb a gyerekszám.

De nemcsak a gyerekszám változott meg az átlagos magyar családokban, hanem ma már mást jelent a gyereknevelés is, mint a hatvanas években. Nem marad abba mondjuk a gyermek 15 éves korában. Több energiát invesztálunk az utódainkba, „minőségi” gyerekeket akarunk. Kitolódik a várható életkor, az emberek tovább élnek egészségesen. Az viszont, hogy hány éves korig vállalhatnak a nők gyermeket, biológiailag korlátozott. Nemrégiben nagy port vert fel az a „megoldás”, hogy az Apple a nő alkalmazottjainak cafeteria-lehetőségként nyújtja a petesejt-lefagyasztást. Annak érdekében, hogy ha valaki például karrierokokból elhalasztaná a terhességet, később mégis legyen esélye, hogy anyává váljon. A technika ma már alkalmas arra, hogy ezt az időszakot ki tudja tolni – de nem a végtelenségig.

Pedig a „várakozási idő” megnyújtására nagyon nagy volna az igény. Tovább tart a tanulás, időt igényel, míg valaki beindítja a karrierjét, a partnerkeresés is hosszabb ideig tart. Rendkívüli időveszteség, ha felbomlanak az első, több évig tartó partnerkapcsolatok. Ilyenkor már csak egy idősebb életkorban fér bele a nő életébe a szülés. Akkor, amikor minden olyan adottság megvan, amit a társadalom elvár tőle. Például a szilárd párkapcsolat mellett ilyen a biztos munka is.

Önmagában egyébként nem igaz, hogy a házasságkötések elmaradása miatt nem szülnének a nők – véli Szalma Ivett.
Európában a gyerekeknek majdnem a fele házasságon kívül születik.
Hogy a gyermekvállalást motiváló stabil kapcsolat házas­ság-e vagy élettársi viszony, az valóban másodrendű. Sokan úgy élik meg, hogy nem éri meg extra procedúrát vállalni, ha a társadalom amúgy is egyformán ítéli meg az együttéléseket. A kvantitatív kutatások pedig azt is kimutatták, hogy akiknek a szüleik elváltak, szívesebben élnek élettársi kapcsolatban. Ez a tendencia tehát az előző generációban lezajlott változások következménye is. Magyarországon azonban erős a jogi megkülönböztetés, korántsem mindegy, hogy valaki élettársi kapcsolatban vagy házasságban él-e.