Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2017. Január 19. 15:49, csütörtök | Helyi
Forrás: vs.hu

A háziorvos is végezhet majd szűréseket

A háziorvos is végezhet majd szűréseket

Az egy éve folyó egyeztetések eredményeként hónapokon belül megegyezhetnek hatáskörük bővítéséről a háziorvosokkal

– mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence elmondta: a lakosság egészségét az szolgálja majd a legjobban, ha minél több szűrést, vizsgálatot végezhetnek el a kórházak, szakrendelők helyett a háziorvosok, akikhez a leggyakrabban járnak az emberek. A kormányzat célja az, hogy kifizetődő legyen háziorvosnak, házi gyermekorvosnak lenni. A finanszírozást az utóbbi években mintegy másfélszeresére emelték, és egyre többen – a 2015-ös mintegy hetven után körülbelül százan – vettek részt a praxis- és letelepedési pályázatokon.

Az államtitkár szerint előbbin 4, utóbbin 6-10 milliós vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek az orvosok a praxis megvásárlására, illetve arra, hogy megteremtsék egy már legalább egy éve üresen álló praxis betöltésének feltételeit.

Rétvári elmondta: nincs üres praxis, mindenhol ellátják a betegeket. Ugyanakkor megjegyezte, már most lépni kell, hiszen a háziorvosi „korszerkezet” miatt 5-10 év múlva komoly probléma lehet az orvoshiány.

Címkék: háziorvos, szűrések

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 16:52, csütörtök | Helyi

Történelmi kaland kicsiknek és nagyoknak az Aranymonostornál

2026. Április 30. 13:57, csütörtök | Helyi

Új közlekedési rend lép életbe a Lóúsztató érintett szakaszán

A Lóúsztató érintett útszakaszán az új forgalmi rend szerint az általános átmenő forgalom nem engedélyezett.

2026. Április 30. 13:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Április 28. 14:31, kedd | Helyi

Helvécián újra életre kelnek a sínek