Írásait, riportjait mindenkor a felkészültség és kritikus hangvétel jellemezte. Családja, barátai és ismerősei november 5-én kísérték utolsó útjára a Felsőtemetőben. Judit lánya ezzel a nekrológgal búcsúzik édesapjától.

– Kedves félegyházi, pálmonostori, petőfiszállási ismerős és ismeretlen emberek! Nem szokás ugye személyes gondolatokat közzétenni egy önkormányzati lapban, de talán a jelenlegi sajtóvezetés erre rábólint, hiszen – a Félegyházi Közlöny nyomdafestéke - amit valaha édesapám szerkesztett néhány emléket elbír arról az időszakról. Tartozom ennyivel Kiskunfélegyházának.

Kétségtelen nem az utóbbi évek főszerkesztője volt, de régen is minden dolgát olyan elhivatottsággal, tisztességgel és becsülettel tette, mint egy „baloghgyuri”. Emlékszem kislányként Czakó Jani bácsi, Hájas Sanyi bácsi, Málik Béla, a cigarettafüstös szerkesztőségben mennyi fontos dolgot beszélt, hogy apa festő vállalkozása mellett mennyire fontosnak tartott mindent ezzel kapcsolatban. Azt, hogy hogyan nézzen ki az újság, hogy ne legyen benne hiba, hogy aki írt bármit is az megjelenjen, ő maga vitte a lapot Halasra a nyomdába.

Nem értettem miért kell mindenhol ott lenni, ami fontos esemény a város életében, és azt sem értettem, miért volt fontos az, hogy remegve készüljenek a Sirius Rádió indulására az Aranypáva épületében. Aztán láttam riportokat készítve. Érdekes! Nem volt fontos számára, hogy mennyi jövedelme esett ki, de az sem, hogy velem emiatt mennyivel kevesebb időt tudott tölteni.

2002-ben beteg lett. Ez sem egy egyszerű történet. Egy évet jósoltak neki az orvosok. Leírta, megírta, és hatalmas erővel, 18 évvel túlélte a gyilkos kórt. Apa! Sosem beszéltünk az elmúlásról – mert nincs is! Büszke vagyok Rád, a tanításaidra, és hogy Te vagy az édesapám! Szeretlek.

Először mindenáron olyan hozzád illő nekrológot szerettem volna, tudod olyat, ami tökéletes! Tökéletes? Majd azt mi megmondjuk milyen az, és egyébként is nekrológot írni a saját apádnak? Én a saját apámnak? Nem. És már meg is volt az a bizonyos ihlet BéGyé.

Keresztül-kasul szelve az országot voltál újságíró, művelődési ház igazgató, szobafestő-mázoló. Az utadat kerested, de az igazságod az valahogy mindig megvolt. Mindig tudták is Rólad, nem mulasztottál el hangot adni neki. Gyerekként még nem láttam, most már talán sejtem, hogy ez a magabiztosság segített túlélni mindent. Így mindent, úgy 2002-t is az itthon csak csúnya betegségként említett tüdőrákkal. Újabb újrakezdésre hívott a Jóisten, és ezt is jól vetted. Hosszú évek alatt onnantól kezdve a betegségek jöttek-mentek, mi pedig egyre szorosabbra fűztük magunkat, ami a velünk élő Kovács Jutkát is meglepte, elvégre mi olyan egyformák vagyunk. Nem búcsúzom, egyszerűen köszönetet szeretnék mondani, hogy megtanítottál: az élethez bátorság kell. Így lesz Apa!

Lányod: Balogh Judit

(Forrás: Félegyházi Közlöny)