Hírek
2019. Február 27. 16:44, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
A horgász fogási naplók leadási határidejére és fogási tilalmakra figyelmeztet a Nébih
A 2018-as horgász fogási naplók leadási határidejére és négy halfaj fogási tilalmának kezdetére hívta fel a figyelmet szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A szakhatóság honlapján közzétett tájékoztatás szerint a horgászok számára fontos dátum február 28., mely az elmúlt évi fogási naplók leadási határideje. Március 1-jén pedig - a már érvényben lévő csukafogási tilalom mellett - másik négy halfaj: a fogassüllő, a kősüllő, a balin és a sügér tilalmi ideje is megkezdődik.
A fogási naplókat ott adhatják le a horgászok, ahol a tavalyi állami jegyet megváltották, vagy ahol az idei beszerzését tervezik. A leadott dokumentumok alapján történik a 2018-as horgászzsákmány országos becslése és összesítése.
A közlemény kitér arra is, hogy amennyiben a halőrök ellenőrzéseik során a napló vezetésével kapcsolatos hiányosságot találnak, nem csupán az érintett állami horgász- vagy halászjegyét vonják vissza, de a szabálytalankodó pénzbírságra és a halfogási tevékenységtől való eltiltásra is számíthat.
A fajlagos fogási tilalmakra vonatkozóan hangsúlyozták: a jelzett halfajok mindegyike számára fontos, hogy ebben az időszakban ne háborgassák őket, így biztosítva számukra az eredményes szaporodás lehetőségét.
Hozzátette, hogy a sügér esetében a jogszabály több szempontból is módosult az eddigiekhez képest: ez a halfaj január 1. óta méretkorlátozással is védett, legkisebb megtartható mérete az orrcsúcstól a farokúszó tövéig mért 15 centiméter. Ugyancsak újdonság, hogy a domolykóból, a menyhalból és a sügérből együttesen, naponta legfeljebb 3 kilónyit szabad kifogni és megtartani - olvasható a Nébih honlapján.
(Nyitófotó: illusztráció / forrás: internet)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
