Hírek
2014. Július 18. 12:22, péntek |
Helyi sport
Forrás: Lovasok
A magyarok 22 ország lovasíjászai közt sem találtak legyőzőre
22 ország mintegy 60 lovasíjásza mérte össze tudását a Kassai-Völgyben július 4-5-én. Az 1. Nyílt Kassai Lovasíjász Világbajnokságon a versenyzőknek mindössze 20 másodpercük volt bizonyítani.
A versenyzőknek egy 100 méteres pályán kilencszer kellett végig vágtázni és 20 másodperc alatt minél többször beletalálni a céltáblába.
A két napos megmérettetésre a világ minden tájáról érkezett versenyző. Neveztek többek között az Egyesült Államokból, Bolíviából, Brazíliából, Dél-Afrikából, Finnországból, Franciaországból, Kínából, Új-Zélandból, Svájcból és Norvégiából is. A lovasíjászat, mint sportág alapjait Kassai Lajos tette le a 80-as években. Az elmúlt húsz év során számos versenyt rendezett a völgyben, ez a bajnokság azonban az egyik legkiemelkedőbb rendezvény a szakág eddigi történelmében.
A Somogy Televízió munkatársai a helyszínen járva, a világbajnokság résztvevőit kérdezték a tapasztaltakról.
Kassai Lajos: A lovasíjászat minden erkölcsi elismerést megkapott a hazámban, tavaly hungarikum lett, fölkerült a korona erre a teljesítményre, és most egyre erősebben kiállok a világ elé, hiszen magam mögött tudhatom a hazámat.
A lovasíjászat egyre népszerűbb szerte a világban, a sportolók pedig szívesen tömörülnek már egyesületekbe is. A Kassai-völgyről és az ott zajló munkáról a külföldiek is elismerően nyilatkoznak.
Gabriela Osiecka, Lengyelország: A lengyel lovasíjász egyesületnek vagyok a tagja. Nagy csapattal jöttünk, heten vagyunk itt lengyelek. Részt akartunk venni ebben, mert Európában ez a legtökéletesebb hely a lovasíjászatra. Ezért akartunk jönni.
Élvezed?
Igen nagyon élvezem. Már túl vagyok a fordulón, elégedett vagyok az eredményemmel, most a csapatomnak fogok szurkolni.
Ez a sport elsősorban a hagyomány tiszteletére épül. Bemutatja Magyarország múltjának egy jelentős szakaszát, a magyar harcművészetnek egy egészen egyedülálló formáját. Kassai Lajos szerint kiemelkedő jelentőségű, hogy ennyien ellátogattak a rendezvényre és érdeklődnek ez iránt a sport iránt.
Kassai Lajos: Ez a sport rendkívüli népszerűségnek örvend, és aki ide látogat megismeri kicsit a hazánkat, a lovasíjászaton keresztül kicsit megismeri a kultúránkat, történelmünket és szerintem ez egy nagyon nagyszerű dolog.
A kétnapos versenyen Kassai Lajos növendékei is megmutatták milyen a magyar virtus, és ez alkalommal is élt a régi mondás: "a magyarok nyilaitól, ments meg uram minket."
A 60 indulóból az első 9 helyen magyar lovasíjászok végeztek és Kassai Lajos ezúttal sem talált legyőzőre 273,49 pontjával. Második lett tanítványa Daróczi Zsolt 255,67 ponttal, s a dobogó harmadik fokára Vermes Balázs állhatott fel 219,21 pontos eredményével.
A legjobb külföldi Claus Meyer német íjász, 164,50 ponttal a tizedik helyen zárt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 20. 15:31, hétfő | Helyi sport
Fényes félegyházi birkózósikerek Zalaegerszegtől Bukarestig
Nagyszerű eredményeket értek el a birkózók ismét itthon és külföldön is.
2026. Április 07. 11:55, kedd | Helyi sport
Diákolimpiai aranyak és éremeső – látványos szezonkezdet a Jogging Plusnál aquatlonban és duatlonban
2026. március 14-én rendezték meg SPORT XXI. Aquatlon Dél–Kelet Regionális Döntő versenyét Pécs városában, ahol több megye fiatal sportolói mérhették össze tudásukat.
2026. Április 03. 20:30, péntek | Helyi sport
Három félegyházi birkózó az Európa-bajnokságon
U17-es versenyzőink szenzációsan menetelnek: három félegyházi birkózó is képviselheti hazánkat a korosztályos Európa-bajnokságon, amelyet a bulgáriai Szamokovban rendeznek májusban.
2026. Április 01. 15:08, szerda | Helyi sport
Tarolt a pályán Dobos Eszter és Harriet a Championátuson
Az MLSZSZ Dream-Horse Championátus I.fordulóját rendezte meg a Sióréti Lovardában a Sióréti Lovas Egyesület 2026. március 29-én.
