Hírek
2018. Február 01. 13:38, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
A népszerű sci-fi író Félegyházán is bemutatta legújabb könyvét
Bán János, aki Bán Mór, Kim Lancehagen, Gran Goa írói álneveken híresült el, január 30-án a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban mutatta be legújabb könyvét az író-olvasó találkozó keretében.
Bán János magyar fantasy- és sci-fi-író, újságíró 2008-tól történelmi témájú könyveket is ír. Legnépszerűbb regénysorozata a Hunyadi-ciklus, melyet Kiskunfélegyházán is bemutatott a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A népszerű író 2013. októberében már járt Kiskunfélegyházán, és akkor is beszélt a Hunyadiak regénytörténetének sorozatáról – mondta el köszöntőjében Kállainé Vereb Mária a könyvtár igazgatója.
Az üdvözlő szavakat követően Kollár László – a találkozó létrejöttének kezdeményezője – személyes gondolataival vezette be az estét.
- Egészen fiatal korom óta érdekelt a történelem, ezen belül is a magyar történelem. Az első ilyen jellegű benyomást egy kisdobos kezdetű diafilm tette, melyet rengetegszer megnéztem. Miután már az olvasásban is el tudtam merülni, akkor kezembe került az Egri Csillagok kötelező olvasmány. Ez volt az első olyan kötelező könyv, melyet nem csak egyszer olvastam el. Ez a könyv határozta meg talán igazán, hogy nagyon komolyan elkezdtem érdeklődni a török-magyar háború története után. Bán Mór könyve tulajdonképpen ennek a történelmi kornak az egészét felöleli a kezdetektől – mondta el elöljáróban Kollár László.
Őszintén vallott arról is, hogy amikor először hallott Bán Mór történelmi könyveiről, nem merült mélyebben a kutatásba, hanem a sorsfordító pillanat egy balatoni nyaralásán következett be, amikor a rossz idő miatt egy bevásárló központba kényszerültek a családdal. Itt véletlenül akadt a kezébe Bán Mór Hunyadiak című regénytörténetének 3. kötete, melyet azonnal megvásárolt. A nyaralás fennmaradó részében pedig le sem tudta tenni a könyvet és természetesen mindez arra vezetett, hogy a regénysorozat összes többi kötetét is el kellett olvasnia.
- Rá kellett csodálkoznom, hogy bizony van kortársaink között is olyan, aki legalább annyira jól tud írni mint Gárdonyi Géza és nem kell visszanyúlni a múltba azért, hogy magyar hősökről, magyar történelmi korszakokról tanulhassunk – tette hozzá Kollár László.
A bevezető gondolatokat követően maga az író vallott a könyvsorozat keletkezésének körülményeiről, rávilágítva a történelmi háttérre, élesen előtérbe helyezve a lassanként homályba vesző történelmi szálakat.
A találkozó végén pedig személyes kérdéseket is intézhettek az íróhoz a megjelentek, illetve dedikáltathatták könyveiket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.












