Hírek
2016. December 12. 10:13, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
A szalag elválaszt, leválaszt és összeköt
December 10-én tartotta szalagozó ünnepségét a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziuma.
A mai ember nem szereti a csendet. Mindenféle dolgokkal vesszük körbe magunkat, hogy egyetlen másodpercre sem maradjunk egyedül. Pedig szükség van a csendre, hogy kicsit magunkban legyünk a gondolatainkkal. Ebben a pillanatban a közös gondolat, ami felötlik bennünk, a rövidesen feltűzendő kék szalag körül forog. Mindenkit izgat mit jelent ez a szalag. Több jelentést hordoz magában, mint minden szimbólum. A szalag elválaszt, leválaszt és összeköt. Elválaszt a gyerekkortól, a diákévektől, figyelmeztet arra, hogy hamarosan leválunk az iskolától, de ugyanakkor összeköt benneteket közös sorsotok révén. Hisz ugyanazon próbatétel előtt álltok mindannyian: az érettségi előtt – mondta Tasi Judit igazgatónő az ünnepségen.
A ballagtató diákok vidám, de mégis magvas mondanivalóval bíró műsora osztatlan sikert aratott a két végzős tizenkettedikes osztály tagjainak körében. Az iskolai élet és a felnőtté válás problémakörét feldolgozó előadás a vendégek soraiban ülők arcára is mosolyt csalt.
A kék szalag feltűzése után a végzősök hagyományos keringője zárta az ünnepséget.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.












