Hírek
2021. Május 31. 20:30, hétfő |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
A Százszorszép Óvoda apróságai versenyre nevezték konyhakertjüket
Büszkén mutatták be a napokban a Százszorszép Óvoda apróságai a cseppet sem hétköznapi veteményeskertjüket, melyet egy országos versenyre is beneveztek.
Kiskunfélegyháza idén első alkalommal csatlakozott „A legszebb konyhakertek” nevet viselő országos programhoz, melyben Magyarország legszebb konyhakertjeit kívánják díjazni.
A program célja elismerni a kertművelők munkáját és ösztönözni a lakosságot arra, hogy saját udvarában alakítson ki konyhakertet, termesszen benne minél több konyhakerti növényt, zöldséget, gyümölcsöt, fűszernövényt. A verseny egyik nevezési kategóriája a közösségi kategória, ahol többek között óvodák, iskolák által megművelt kertekre kíváncsi a zsűri.
A Százszorszép Óvoda óvodásai és pedagógusai ebben a kategóriában adták le jelentkezésüket és örömmel mutatták be a szakmai zsűri tagjainak május 28-án függőkertjeiket és magaságyásaikat, melynek megálmodója és legfőbb kivitelezője Lantos Szabolcs, az óvoda „ezermestere” volt. Természetesen sok-sok apró kéz segítette munkáját és a kertecskék fenntartása is már az óvodások feladata, persze némi segítséggel.
A függőkertben helyet kaptak különböző gyógyhatású fűszernövények, amelyek közül az egyik legérdekesebb a cola volt. Az intézmény nagy gondot fordít a környezettudatos nevelésre, hiszen a kisgyermekek ebben a korban rendkívül fogékonyak ezekre. Gyűjtik az esővizet, komposztláda, madárbarát etetők és itatók találhatók az udvaron Igazi kuriózumnak számít a bogár hotel, ahol kihelyezett táblák segítik a rovarvilág megismertetését.
A Százszorszép Óvoda ötletes és nem hétköznapi kertkialakítása ösztönözheti jelentkezésre azokat, akik szívesen megmutatnák munkájuk „gyümölcsét”.
A zsűri előre egyezetett időpontban fogja meglátogatni a jelentkezőket, melynek tagjai Nagy Ágnes főkertész, Tarjányi Ágoston a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola és Szakiskola nyugalmazott kertész tanára, aktív kertművelő, és Görög Anita a program önkormányzati koordinátora.
A versenyre jelentkezni június 15-ig a jelentkezési lap kitöltésével és a Polgármesteri Hivatal aulájában kihelyezett gyűjtődobozba történő eljuttatásával lehet az alábbi kategóriákban: * balkon
* kiskertek *átlagos méretű kertek * zártkertek (zöldséges vagy gyümölcsös) * közösségi kategória (óvodák, iskolák, szervezetek által megművelt kertek)
A helyszíni szemlét előzetes időpont egyeztetés alapján júniusban és augusztusban tartanak.
Az eredményhirdetésre és díjazásra az előzetes tervek szerint szeptember 10-én kerül sor.
Szeretettel várják minden kertművelő jelentkezését.
(Fotók: Fábián Adrienn)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 03. 13:41, kedd | Helyi
200 éve született Boczonádi Szabó József
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület közösen szervez megemlékezést a nagynevű altábornagy születésének évfordulója alkalmából.
2024. December 03. 10:22, kedd | Helyi
Az idei évben új fénydekorációval, élményponttal bővült a félegyházi adventi sétány
2024. December 01. 12:35, vasárnap | Helyi
Evezés és kerékpározás: hálózatos turisztikai fejlesztésekre pályázik a vármegyei önkormányzat
Bugacon, az Aranymonostor Látogatóközpontban tartotta novemberi ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés.
2024. December 01. 12:04, vasárnap | Helyi
Adventi hangulat a Gyermekbirodalomban
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár gyermekbirodalmában izgalmas készülődéssel telt november utolsó délelőttje.