Hírek
2013. Június 13. 11:32, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
A Trónok harca fináléját töltötték le legtöbbször a kalózok
A Trónok harca tévésorozat harmadik szezonjának befejező része lett minden idők kalózok által legtöbbször letöltött tévéműsora - jelentette a TorrentFreak blog adataira hivatkozva a BBC.
A blog szerint a sorozat fináléját 24 óra leforgása alatt egymillióan osztották meg és töltötték le a BitTorrents honlapon. A közlemény szerint egyidejűleg több mint 170 ezren osztották meg az epizódnak ugyanazt a file-ját.
A korábbi rekordot a Trónok harca harmadik évfolyamának első része tartotta, amelyet egyszerre 160 ezren osztottak meg egymással.
A letöltések földrajzi megoszlása szerint az első helyen Ausztrália, a másodikon az Egyesült Államok áll, őket Kanada és Nagy-Britannia követi.
A sorozat 2012-ben is vezette a kalóz-toplistát. A második szezon egyik részét a TorrentFreak szerint világszerte összesen 4,3 milliószor töltötték le illegálisan.
A sorozatban Jaime Lannistert alakító Nikolaj Coster-Waldau korábban arról beszélt, hogy ezt lopásnak tartja. Mint mondta, nem igazán örülnek ennek a rekordnak, és csak remélik, hogy azért a DVD-t megveszik majd az érdeklődők.
Az HBO programigazgatója, Michael Lombardo azonban egy áprilisi interjújában úgy fogalmazott, hogy azért ezt "valamiféle bóknak" tekintik. Hozzáfűzte, hogy az érdeklődés jót tesz a DVD-eladásoknak. Úgy értékelte, hogy az előfizetős csatornákon futó rendkívül népszerű sorozatok velejárója a kalózkodás.
A Trónok harcához 2014-re negyedik széria is készül. Az új évadban George R.R. Martin regényfolyama harmadik részének, a Kardok viharának a második felét dolgozzák fel.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 28. 09:09, szombat | Belföld
KSH: augusztusban 4 millió 748 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék
2024 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 39 ezerrel, 4 millió 748 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt
2024. Szeptember 28. 09:05, szombat | Belföld
Gulyás Gergely: Orbán Balázs félreérthetően fogalmazott, de ez nem változtat az elmúlt évtizedben végzett kiváló munkáján
A miniszterelnök politikai igazgatója félreérthetően fogalmazott, ez azonban nem változtat az elmúlt évtizedben a magyar közéletben végzett kiváló munkáján - írta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2024. Szeptember 28. 09:04, szombat | Belföld
Meteorológia: megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön
Megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken.
2024. Szeptember 28. 09:01, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből
A Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből, ezeknek az országoknak már bent kellene lenniük az Európai Unióban