Hírek
2020. Január 21. 10:16, kedd |
Helyi
Forrás: bacsmegye.hu
A városi bál nyitotta a 2020-as báli szezont Kiskunfélegyházán
Hatodik alkalommal rendezte meg január 11-én szombaton Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a mára már hagyománnyá vált jótékonysági városi bált.
Hatodik alkalommal rendezte meg január 11-én szombaton Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a mára már hagyománnyá vált jótékonysági városi bált.
A nagyszabású rendezvényen Csányi József polgármester köszöntötte a megjelenteket, és hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy mennyire fontos egy közösség életében az összefogás, a segítségre szorulók támogatása. Ennek jegyében szervezik meg minden évben a városi bálat, amelynek célja idén egy beteg kislány – Csányi Panka – megsegítése, akinek az otthoni ápolásához, gyógyulásához szükséges steril szoba kialakítását támogatták a bálon résztvevő, segítő szándékú vendégek. Panka a József Attila Általános Iskolába jár, nála a leukémia egyik fajtáját diagnosztizálták. A gyógyulásához összegyűjtött adományt a Béke Egy Mosollyal Kezdődik Alapítvány irányításával juttatják el részére. A rendezvény fővédnöke dr. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos volt.
Csányi József polgármester köszöntőjében elmondta, hogy az önkormányzat egy eredményes ciklust zárt az elmúlt évben. A legutóbbi választáson a Nemzeti Fórum jelöltjei valamennyi körzetben elnyerték a választók bizalmát. Ennek a bizalomnak köszönhetően egy nyugodt, igazi fejlesztő munka kezdődhetett a városban, amelynek eredményeit ma már mindenki láthatja, tapasztalhatja. Ezt a munkát ebben a ciklusban is töretlenül folytatják.
Dr. Maróth Gáspár hozzászólásában dicséretesnek ítélte meg a város iparfejlesztési munkáját. Elmondta, hogy Félegyháza segítő hozzáállásának köszönhetően megépült a fegyvergyár is. Az elkövetkező időszakban pedig sor kerülhet ennek további fejlesztésére – tette hozzá a kormánybiztos.
A köszöntők után Szűcs Gabi a jazz és swing műfajában ismert énekesnő szórakoztatta a vendégeket. A bál tombola bevételével, valamint a jótékonysági borárverésen befolyt összeggel ugyancsak Csányi Panka gyógyulását támogatták a résztvevők.
(Képek: Fantoly Márton, hír forrása: bacsmegye.hu)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 03. 13:41, kedd | Helyi
200 éve született Boczonádi Szabó József
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület közösen szervez megemlékezést a nagynevű altábornagy születésének évfordulója alkalmából.
2024. December 03. 10:22, kedd | Helyi
Az idei évben új fénydekorációval, élményponttal bővült a félegyházi adventi sétány
2024. December 01. 12:35, vasárnap | Helyi
Evezés és kerékpározás: hálózatos turisztikai fejlesztésekre pályázik a vármegyei önkormányzat
Bugacon, az Aranymonostor Látogatóközpontban tartotta novemberi ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés.
2024. December 01. 12:04, vasárnap | Helyi
Adventi hangulat a Gyermekbirodalomban
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár gyermekbirodalmában izgalmas készülődéssel telt november utolsó délelőttje.