Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2017. Március 26. 11:38, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Ami nekünk történelem, az Sanyi bácsinak a gyerekkora

Ami nekünk történelem, az Sanyi bácsinak a gyerekkora

90. születésnapján köszöntötte fel városunk vezetése nevében Balla László alpolgármester Nagy Sándort, aki 1927. március 11-én született Kiskunfélegyházán.

Mint ahogy azt Sanyi bácsi mondta, abban az időben még mindenki gyalog járt munkába és sok ember nem mondhatta el magáról, hogy van saját cipője. Sanyi bácsi születésekor az Országgyűlés még Zsitvay Tibor és Huszár Károly elnöklete alatt ülésezett. Köszöntésekor büszkén mesélte a szépkorú bácsi, hogy ő még hallhatta gr. Bethlen István, gr. Klebelsberg Kunó szavait.

„Ez nem is volt olyan régen. 90 éve.” – nevetett vidáman. S közben szaporán lépegetett és kínálta hellyel a születésnapjára érkező vendégeit.

Sanyi bácsiék kilencen voltak testvérek: 8 fiú és egy lány. Nehéz gyermekkora volt. Árvaként kellett felnőnie, mert édesapjának elvesztésekor kettő, édesanyja halálakor pedig még csak tíz éves volt. A testvére fogadta be és nevelte fel. 6 elemit végzett a Kiskunfélegyházához tartozó alpári úti iskolában, ami 3 km-re volt a házuktól. Ezt követően nyolc évig gazdasági cselédként dolgozott, havonta 10 forintnak megfelelő pengőért. Ennek az időszaknak a katonaság vetett véget.

A katonaság után megnősült, s később megszülettek a gyermekei. Dolgozott a laktanyaépítésnél, állami gazdaságban, terményesnél, és a Volánnál 25 évet, mint rakodómunkás. 60 évesen ment nyugdíjba 1987-ben. Immáron a 30. évet tölti nyugdíjban. A nyugdíjas kor elérése után még 10 évig napszámba járt dolgozni, tevékenyen töltötte a mindennapjait. 80 éves koráig még művelte a saját földjét, de ma már csak kisebb munkáknál segédkezik. Egész életében kemény fizikai munkát végzett, soha nem kereste a munka gyengébb oldalát.

Még így most 90 évesen is boltba jár és végzi a ház körüli munkákat. Füvet nyír, galambokat és csirkéket nevel a feleségével együtt, aki szintén szép korú 87 éves.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi

Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.

2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi

Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére

A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.

2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi

Közös imádság városunkért az Ótemplomban

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.