Hírek
2015. Szeptember 05. 10:48, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Átvették a díjakat a legszebb virágoskertek-erkélyek tulajdonosai
A Virágos Félegyházáért Mozgalom eredményhirdetésére ma (szeptember 5-én) a XVII. Libafesztivál keretei között került sor a nagyszínpadon.
Városunk nagy múltra tekint vissza a Tavaszi Virágünnep rendezvényével, hiszen 2008 óta minden évben megrendezésre kerül. A virágünnep a múlt értékeinek őrzése mellett a jelen szépségeinek ápolását és a jövő városának széppé, virágossá tételét célozza meg.
E szép ünnep részeként Kiskunfélegyháza város önkormányzata 2010 óta minden évben meghirdeti a Virágos Kiskunfélegyházáért Mozgalom versenyét. Idén tizenöten neveztek be a megmérettetésre júnus 30-ig.
A szakmai zsűri a nevezés lezárását követően végigjárta a kerteket és értékelték a virágosított környezetet. Zsűritagok: Nagy Ágnes (volt városi főkertész, jelenleg Kecskemét város főkertésze), Kovács Gyula a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tagja és Pásztor Ferencné a VSZKSZ munkatársa.
A város, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és támogatók jóvoltából a helyezést elérők egy a Virágos Félegyházáért motívumot tartalmazó plakettet, oklevelet ill. emléklapot és a támogatók ajándékát vehették át.
- A legszebb intézményi kert: a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda Százszorszép Tagintézménye
- A legszebb előkert: Vidéki Zsuzsanna levenduláskertje
- A legszebb Társasházi kert: Colonia Társasház (Majsai út 2/A.)
- A legszebb erkély: Lócskai Rozália (Deák Ferenc u. 1-5. II/50.)
- Magánszemély kategóriában a legszebb virágoskert: Juhász Imréné (Justh Gyula u. 2/A.)
Minden, a versenybe benevező ajándékot vehetett át:
- Csányi Józsefné (Füvestó u.)
- Fekete Pálné (Katona József u.)
- Szász József (Halasi út)
- Petőfi Sándor Városi Könyvtár
- Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Félegyházi Tagintézménye
- Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda Dózsa Gy. óvodája
- Dr. Ivánné Baksa Éva (Batthyány u.)
- Tóth Sándorné (Attila u.)
- Fairy-L.A.L.A. Kft. Belvárosi Szálló (Deák F. u.)
- Szakmaközi Művelődési Ház Közhasznú Egyesület
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Március 09. 10:55, hétfő | Helyi
Pénz7 - pénzügyi és vállalkozói témahét a Közgében
Non scholae, sed vitae discimus. Nemcsak az iskolának, az életnek is tanulunk – mondja az ősi latin bölcsesség és valóban így van: az iskolában megszerzett tudás valódi értékét az alkalmazhatósága adja.












